Az egyetemi oktatók kiállnak a kormány ellen: Pontokba szedték a követeléseiket

Egyértelműen Orbánékat hibáztatják.

Az alapítványosított egyetemek részvételének felfüggesztése a Horizon Europe és az Erasmus+ programokban nagyon súlyosan érinti az érintett intézmények diákjait, oktatóit, kutatóit és egyéb alkalmazottait. Ezért a csapásért azonban nem az Európai Unió, hanem kizárólag a magyar kormány a felelős

– fogalmaz közleményében az Oktatói Hálózat (OHA) a magyar felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók autonóm szerveződése.

Mint ismert, jelen állás szerint nem mehetnek Erasmusra azok a hallgatók, akik olyan felsőoktatási intézménybe járnak, amelyet valamely kormányközeli alapítvány tart fenn és üzemeltet.

Az Oktatói Hálózat szerint az Unió semmi mást nem tett, mint érvényt szerzett annak „a helyes elvnek”, hogy „nem átlátható működésű szervezetek kezébe közpénzt adni nem szabad adni”.

Úgy vélik, az alapítványosítással a kormány ismeretlen elvek szerint összeállított testületek kezébe adta a „teljhatalmat” az egyetemek felett, ráadásul a kuratóriumok „működési szabályai sem ismertek, tevékenységük nem nyilvános”.

Az OHA szerint továbbra is van arra lehetőség, hogy az érintettek ne essenek el a két európai program által nyújtott támogatásoktól. Ehhez a kormánynak a következőképpen kellene megváltoztatnia a kuratóriumok jogállásáról szóló törvényt:

  • A kuratóriumi tagok mandátumának idejét korlátozni kell, és biztosítani kell elszámoltathatóságukat és leválthatóságukat.
  • Az új kuratóriumi tagok kiválasztásának és megbízásának eljárását nyilvánossá kell tenni, pontosan meghatározott etikai és törvényi feltételrendszer mellett, és biztosítani kell az egyetemek beleszólási lehetőségét.
  • Az aktív politikusoknak és az államapparátusban dolgozóknak azonnal távozniuk kell a kuratóriumokból.
  • Korábban a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is közleményben szólította fel a kormányt arra, hogy fogadja el az Európai Unió által megfogalmazott szempontokat.

(via 24.hu)

Valódi Hírek