Megérkezett a kormány kétségbeesett válasza az Európai Bizottság újabb büntetésére

Mentik a menthetőt.

Hétfő reggel robbant a hír, miszerint az Európai Bizottság megvonja az alapítványi fenntartású egyetemektől Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogram forrásait.

Az egyetemekért felelős minisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium a 444-nek juttatta el válaszát az ügyben.

„Az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozóan”

— jelentette be a tárca.

A minisztérium szerint a jelenleg futó és 2023-ban az egyetemek által pályáztatott felsőoktatási hallgatói, oktatói csereprogramokat nem érinti az Európai Bizottság tavaly év végi döntése. Az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak, így a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti.

A tárca szerint a magyar kormány minden vállalást teljesített, így nem fogadja el az Európai Bizottság azon döntését, amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott egyetemek direkt uniós pályázatokból való diszkriminatív kizárását tartalmazza.

Az ügy tisztázására március 16-ig kerülhet sor.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek