Kitálaltak egy ismert szervezet felmondott munkatársai — megrázó dolgokat mondtak

Panaszt tettek.

Az Amnesty International Magyarország jogvédő szervezet felső vezetése arra kényszerítette egy női alkalmazottját, hogy hagyjon fel a szoptatással — számolt be róla a hvg.hu.

Az érintett nő arra is felhívta figyelmet, hogy másokat pedig szisztematikusan bántalmaztak verbálisan és pszichológiailag. A nő az openDemocracynak számolt be arról, hogy mit tapasztaltak, amikor a nemzetközi emberi jogi szervezet magyar irodájánál dolgoztak.

A most 37 éves Gere Zsófia korábban az AI Magyarország irodavezetőjeként dolgozott, és elmondta, gyermekvállalás után az egyik felettese a szokásos munkahelyi teljesítményérékelés során arra panaszkodott, hogy a nő szoptatós anyaként nem tudott többnapos üzleti utakat vállalni, és megkérdezte tőle, hogy

mikor fog felhagyni a szoptatással.

A felettes továbbá azt javasolta Gere Zsófiának, hogy amennyiben több időt szeretne tölteni gyerekével,

akkor részmunkaidőben, csökkentett bérért dolgozzon.

Ezt követően az édesanya távozott a szervezettől, a felettese pedig fenyegető hangnemben közölte:

„sok barátja van” Gere új munkahelyén is.

Az anyával még távozása előtt aláírtattak egy titoktartási nyilatkozatot is, amelyben azt kellett állítania, hogy nem tapasztalt diszkriminációt az AI-nál, és nem ez volt az oka a felmondásának. Gere elmondta, azért ment bele ennek az aláírásába, hogy hamarabb szabaduljon, és most annak ellenére állt ki a nyilvánosság elé, hogy

a nyilatkozat alapján ezért 2500 eurót is fizettethetnének vele.

A nevüket vállaló megszólalók között volt Burtejin Zorigt, Mérő Vera és Szalóki Ágnes.

Burtejin Zorigt 2020-ban az AI Magyarországnál programkoordinátorként dolgozott, és azt mondta, azért hagyta ott ezt a munkahelyet, mert nem akart egy olyan szervezet arca lenni, amely nyilvánosan a nők egyenjogúságáért kampányol, miközben nem hosszabbítja meg a határozott idejű szerződés alapján dolgozó nők munkaviszonyát terhessége alatt.

Mérő Vera, aki 2019 nyaráig dolgozott az AI Magyarországnál, többek között arra panaszkodott, hogy a felettese „gázlángozással” próbálta meg aláásni a szakmai önbizalmát: a férfi először nyilvánosan kritizálta a képességeit és az angoltudását, majd egyszerűen letagadta, hogy ez megtörtént.

Az úgynevezett „gaslighting” nehezen felismerhető és kivédhető érzelmi, mentális abúzus, amelynek során a bántalmazó érvényteleníti a másik fél valóságérzékelését.

Szalóki Ágnes pedig arról számolt be, hogy amikor 2019-ben csatlakozott a szervezet kampánystábjához, csak egyéves szerződést kapott. A férfi felettese ezt azzal indokolta, hogy még nem tudta „igaz szerelemről” van-e szó, ezután pedig rendszeresen piszkálta, és nyilvánosan megkérdőjelezte a döntéseit.

Az openDemocracy cikkében megszólaló öt nő közül 2019 júniusa és 2021 márciusa között három nő az AI Magyarország összes munkatársának címzett levélben jelezte, hogy milyen problémák miatt hagyja ott a szervezetet. 2021 áprilisában az AI Magyarország belső vizsgálatot kezdeményezett a munkakörülmények és a munkavállalók jólétének felmérésére, de az érintettek úgy érezték, hogy nem veszik komolyan az aggodalmaikat.

Ezt követően az érintett öt nő

hivatalos panasszal fordult az AI Magyarország igazgatótanácsához és felügyelőbizottságához,

illetve az Amnesty International nemzetközi központjához.

A panaszok után az AI Magyarország bejelentette: független vizsgálatot kezdeményez a diszkriminációs ügy kivizsgálására, de ennek lefolytatására egy olyan ügyvédet (Sebestyén Andreát) bíztak meg, aki korábban önkéntes tagja volt a szervezet felügyelőbizottságának, saját magát pedig nyilvánosan is az AI „egyik legelkötelezettebb támogatójaként” tartotta számon.

Azok után, hogy sem a belső, sem az elvileg független vizsgálat nem állapított meg rendszerszintű visszaéléseket, az AI nemzetközi igazgatótanácsa egy áldozatközpontú eljárást (úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatási folyamatot) is kezdeményezett, ám

akár évekig is eltarthat, mire ennek bármilyen eredménye lesz.

Az ügyre az Amnesty International nemzetközi és hazai szervezete közös nyilatkozatban reagált. Azt állították, hogy nem tolerálják a nemi diszkriminációt és a visszaéléseket, az ezzel kapcsolatos panaszokat pedig rendkívül komolyan veszik.

(hvg.hu)

Valódi Hírek