Véget ért a Belügyminisztérium közoktatási fóruma — Mindenkit átvertek a palánkon Pintérék

Az oktatásért felszólalók 3 percet kaptak.

„Köznevelési konzultációt” tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pénteken, amiről a sajtó képviselőit kizárták. A tanácskozást a Belügyminisztérium hirdette meg.

Ugyan eredetileg nem volt egyértelmű, hogy az eseményen kik jelennek meg, és hogy Pintér Sándor ott lesz-e, végül a belügyminiszter az esemény kezdete előtt 10 perccel megérkezett, azonban nem óhajtotta átvenni az Egységes Diákfront nyílt levelét, és az újságíróknak sem válaszolt a kérdéseikre, csak a PDSZ elnökével, Nagy Erzsébettel váltott néhány szót, mielőtt bement az épületbe.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja a tanácskozás szünetében a PDSZ Facebook-oldalán számolt be a találkozó részleteiről.

Elsőként az Oktatási Hivatal egyik képviselője arról tartott nekik előadást, hogy „mennyire jók a digitális tananyagok”. Majd Rétvári Bence államtitkár arról magyarázott, hogy „milyen jók az eredmények”.

Ezt követően 3-3 percet kaptak a résztvevő intézményvezetők és tanárok, de gondosan ügyeltek rá, hogy pro és kontra vélemények is elhangozzanak.

Azonban mindenki beszélt azokról a kritikus problémákról is, amelyek a sztrájkkövetelésekben szerepelnek:

  • béremelésről,
  • pedagógushiányról,
  • nagy munkaterhelésről,
  • intézményi autonómia hiányáról.

Nagy Erzsébet arról tájékoztatott, hogy viszont voltak olyan hozzászólások is, amelyek arról szóltak, hogy a pedagógusok a diákokat maguk előtt tolják a tiltakozásokban, illetve voltak, akik méltatták a tankerületi vezetést is, azonban a többség nem osztotta nézeteiket.

Egy szünet után Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője mondott beszédet, majd Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár kezdte meg szónoklatát.

Végezetül maga Pintér Sándor belügyminiszter is szólt, aki a Telexnek nyilatkozó tanár elmondása szerint „a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit,

tételesen végigment a problémákon és tagadta azokat”.

Nagy Erzsébet még a szünetben arról számolt be, hogy többször is látott Pintér Sándor arcán csodálkozást, szerinte voltak olyan információk az oktatás helyzetével kapcsolatban, amik most meglepték a belügyminisztert. Nagy Erzsébet hangsúlyozta:

„ez semmilyen szinten és semmilyen színvonalon nem nevezhető szakmai egyeztetésnek”.

A szakszervezeti vezető szerint itt csak arról volt szó, hogy megpróbálják kifogni a szelet a tiltakozók vitorlájából, nem volt egyeztetés és nem lesz változás, mint mondta, csak egy panasznapot tartottak, ahol viszont ügyeltek arra, hogy ne csak kritikus vélemények hangozzanak el.

Az Egységes Diákfront leveléről Nagy Erzsébet elmondta: Pintér ugyan nem vette át, de ő a tanácskozás közben odavitte neki, és utána a kezébe is vette. Ebben a levélben a diákok egy egyeztetést követelnek a tárcától.

(magyarnarancs.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/12/16/video-tuntetok-fogadtak-pinter-sandort-amikor-megerkezett-a-tanarokkal-valo-egyeztetesre

Valódi Hírek