Hatalmas pofáraesés: Pert vesztett Kálomista, perkálhat Orbánék kedvenc producere

Döntött a bíróság.

A Fővárosi Törvényszék pénteken mondta ki az ítéletet az Elk*rtuk-perrel kapcsolatban. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója még márciusban perelte be jó hírnévhez való személyiségi jogának megsértése miatt a film producerét, Kálomista Gábort, mert sérelmezte, hogy vele azonosítják a film egyik főszereplőjét, akit egyébként szintén Endrének hívnak a filmben, és közvélemény-kutató.

Az elsőfokú ítélet kimondja: Kálomistáék megsértették Hann Endre jó hírnevének védelméhez fűződő személyiségi jogát, amikor a Megafilm oldalán egy „Miniszterek, bűnözők és tanácsadók – de vajon melyik ellenzéki politikus aktív még ma is?” című közleményt adtak ki, ami egyértelműen Hann Endrével azonosította a filmben szereplő közvélemény-kutatót.

A bíróság szerint a forgalmazó úgy mutatta be Hann Endrét, mintha a filmben szerepeltetett karakterhez hasonlóan, 2006-ban ő is kutatási adatokat manipulált volna. Kálomistáék tehát nem azért vesztették el a pert, mert a filmben egy Endre nevű közvélemény-kutatót szerepeltettek, hanem azért, mert

később egy közleményükben egyértelműen azonosították a karaktert Hann Endrével.

A bíróság döntése értelmében eltiltották Kálomista Gábort a további jogsértéstől, és bocsánatkérésre kötelezték, amit a Megafilm honlapján kell megtennie. Ezen felül 1,5 millió forint sérelemdíjat és 500 ezer forint perköltséget is fizetnie kell az Orbán-párti sztárproducernek.

(444.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/05/28/elkrta-kalomista-egy-dijra-sem-jeloltek-a-magyar-film-unnepen-az-orban-parti-sztarrendezo-filmjet

Valódi Hírek