Kiderült: Hatalmasat lódított Navracsics Tibor az EU-s pénzekről

Nem úgy van az, ahogy a miniszter mondta.

Ugyan a magyar kormány azzal hencegett, hogy „a legkiválóbbak között” van a magyar helyreállítási program, azonban kiderült, éppen olyan értékelést kapott, mint 23 másik.

A lakmusz.hu. arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyanennyire lenne igaz az az állítás is, hogy a magyar helyreállítási tervnél már csak három ország kapott rosszabb értékelést az Európai Bizottságtól. Ráadásul a pénz kifizetését Magyarország esetében feltételekhez is kötötték.

Az Európai Bizottság november 30-án tett javaslatot Magyarország 5,8 milliárd eurós helyreállítási tervének elfogadására, mintegy másfél évvel annak benyújtása után. A 27 tagállam tervei közül pedig utolsóként hagyták jóvá a magyar programot.

A testület ezen a napon hozott döntést arról is, hogy fenntartják korábbi javaslatukat, amely szerint a hétéves uniós költségvetésből a Magyarországnak szánt kohéziós pénzek egy részét – mintegy 7,5 milliárd eurónak megfelelő összeget – befagyasztanak a jogállamisági és korrupciós aggályok okán.

Mint ismert, a magyar kabinet a helyreállítási program pozitív értékelését hangoztatta. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a testület bejelentésének napján, november 30-án tartott sajtótájékoztatóján azt állította:

„a magyar nemzeti terv a bizottság értékelése szerint a legkiválóbbak között van”.

Orbán Viktor december 2-i rádióinterjújában szintén igyekezett úgy beállítani a bizottság értékelését, miszerint a magyar terv „a kiválóak közé tartozik Európában”.

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésében szintén hasonlóképpen tálalta az eseményeket. Mint írta „az Európai Bizottság elfogadásra ajánlja és a legkiválóbbak közé sorolja a magyar nemzeti újjáépítési tervet”.

Varga Mihály pénzügyminiszter pedig arról magyarázott az MTI-nek, hogy a bizottság „lényegében jeles osztályzattal látta el” a magyar tervet, és hozzátette azt is, hogy „vannak olyan kategóriák, amelyekben a legjobb öt között vannak a magyar programok”.

A lap vizsgálata azonban rámutatott, ezek a kormányzati állítások félrevezetőek, ugyanis az Európai Bizottság a 27-ből 24 tagállam, köztük Magyarország helyreállítási tervére is pontosan ugyanolyan értékelést adott. Tehát az, hogy a magyar terv „a legkiválóbbak között van”, csupán annyit jelent, hogy a 24 legjobbra értékelt terv közé tartozik, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy kiemelkedő lenne.

Navracsics november 30-án arról beszélt, hogy a magyar program „egyetlen kategória kivételével a legmagasabb osztályzatot kapta”. Ez valóban megfelel a valóságnak, a bizottsági javaslathoz mellékelt „szolgálati munkadokumentum” szerint a magyar terv a 11-ből 10 kategóriában „A” minősítést kapott, a költségek megindoklására pedig „B”-t.

Ugyanakkor megjegyezték, ez egyáltalán nem számít „kiemelkedő” értékelésnek. Darvas Zsolt közgazdász, a Bruegel Intézet kutatója az Európai Parlament előtt 2021. október 25-én tartott előadásában rámutatott:

a bizottság majdnem az összes nemzeti helyreállítási tervre ugyanolyan értékelést adott.

Kiemelték: csupán három helyreállítási terv szerepelt ennél rosszabbul: Belgium és Észtország a költségek indoklása mellett a koherenciára is B-t kapott, Csehország pedig ezen felül még a mérföldkövek és a célok megfelelőségére is.

Az is figyelemre méltó, hogy

egyik listán sincs a legjobb ötben a magyar terv,

ezért ha Varga Mihály erre gondolt, amikor azt mondta, hogy egyes kategóriákban a legjobb öt között vannak a magyar programok, akkor tévedett — írta a lap.

Darvas Zsolt kifejtette azt is, hogy egy nagyon fontos szempontból viszont rosszabbra értékelte a magyar tervet a bizottság, mint a többit. A terv elfogadásáról szóló sajtóközleményben is úgy fogalmaztak, hogy a bizottság „a szükséges mérföldkövek teljes körű és hatékony végrehajtásának függvényében” hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet.

A bizottság ugyanis meghatározott 27 „szupermérföldkövet”, amelyek teljesítése előtt a magyar kormány egyáltalán nem juthat pénzhez a helyreállítási alapból.

Megjegyezték, a bizottság gyűjtőoldala szerint az EU-s országok döntő többsége – 21 tagállam – már kapott valamennyi pénzt a helyreállítási alapból.

(lakmusz.hu)

Valódi Hírek