Betelt a pohár: Pusztító üzenetet küldött az Európai Bizottság Orbánéknak, amiért hazudoznak

Megelégelték.

Értelmetlennek nevezte az Európai Bizottság szóvivői szolgálata, hogy az Orbán-kormány a brüsszeli szankciókat okolja és teszi felelőssé a magyarországi üzemanyaghiányért és a benzinárstop kivezetéséért — adta hírül az Euronews.

Eric Mamer szóvivő közölte: a kormány bűnbakként használja az ügyben az uniót. Emlékeztetett: Magyarország mentességet élvez az olajembargó ügyében.

A lap arról számolt be, hogy az Európai Bizottság szóvivői a mai tájékoztatójuk során

háromszor ismételték el azt, hogy értelmetlenek a kormány érvei a magyarországi benzinhiány esetében.

Több kormánypárti képviselő is azt mondta, hogy a 480 forintos benzinárstopot azért kellett kivezetni, mert „a hétfőn életbe lépett brüsszeli olajipari szankciók fennakadásokat okoztak„.

A 12 órakor kezdődő sajtótájékoztatón az Euronews megkérdezte, okozhatnak-e zavart a szankciók úgy, hogy Magyarország felmentést kapott ebben az ügyben.

Eric Mamer, a szóvivői szolgálat vezetője válaszában kiemelte: kétszer értelmetlennek nevezte a kormány érveit és közölte,

a magyar kormány bűnbakként használja az uniót.

Ezt követően Daniel Ferrie szóvivő válaszolt a feltett kérdésekre, aki előtte szintén értelmetlennek nevezte a magyar kormányzat vádjait.

Daniel Ferrie elmondta: a G7-es országok által bevezetett olajársapkának semmilyen hatása nincs a magyar piacra, mert az

csak tengeri szállításokat érint.

Hozzátette: Magyarország továbbra is folytathatja a vezetéken érkező nyersolaj importját Oroszországból, hiszen ez alól mentességet kapott a szankciós eljárások során.

A feldolgozott orosz olajtermékek ügyében a szankciók még nem léptek hatályba, ennek okán Magyarország importálhat feldolgozott olajtermékeket Szlovákiából.

„Az uniós szankciók semmiképpen nem érintik a magyarországi ellátást. Magyarország továbbra is importálhat finomított kőolajat például Szlovákiából”

— közölte Daniel Ferrie szóvivő.

A lap rákérdezett, hogy mindez azt jelenti-e, hogy a február 5-i határidőig a MOL szabadon importálhat feldolgozott orosz kőolajtermékeket a saját pozsonyi finomítójából. A feltett kérdésre Daniel Ferrie igennel válaszolt.

Ennek értelmében a bizottság válaszából kiderült:

jelenleg nincs semmilyen korlátozás a magyarországi ellátás tekintetében.

(euronews.com)

Valódi Hírek