Megszólalt Németh Szilárd, miután kiderült, hogy meg akarja buktatni a párttársát

Zajlik az élet.

Beszámoltunk róla, hogy Németh Szilárd kezdeményezte a csepeli Fidesz-szervezet feloszlatását, amelyet Kövér László — aki amellett, hogy házelnök, a párt parlamentjeként funkcionáló országos választmányt is vezeti — jóváhagyott.

A nem előzmények nélküli lépés bizonyára nem érte váratlanul a párt tagságát. A hónapok óta tartó belháború során Németh célja a párton belüli források szerint

a kormánypárti csepeli polgármester, Borbély Lénárd megbuktatása,

amiért a rezsibiztos a képviselő-testületen belüli híveit még az ellenzékkel közös szavazásokra is rá tudja venni.

Németh Szilárd az ügyben nyilatkozatot is kiadatott sajtósával, aki annyit közölt: a rezsibiztos a feloszlást a Fidesz belügyének tekinti. Hozzátette, hogy a további fejleményekről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

A csepeli Fidesz-szervezet feloszlása egyúttal azt is jelenti, hogy ideiglenesen mind Németh, mind Borbély elvesztették a párttagságot. Ezt követően csatlakozási kérelmet kell benyújtani Földesi Gyula regionális pártigazgatónak — persze, csak akkor, ha vissza akarják szerezni a párttagságukat.

A 444 arról értesült, hogy a rezsibiztos nem közölte előre a csepeli párttársaival, hogy feloszlatja a Fidesz-alapszervezetet. Erről az érintettek már a folyamat lezárultát követően levélben kaptak értesítést.

(444.hu/Blikk/Nyugati Fény)

Valódi Hírek