Kitört a balhé az Orbán-pártban: Németh Szilárd beleállt a csepeli fideszes polgármesterbe, aki visszaszólt neki

Nő a feszültség.

A Fidesz korábbi csepeli polgármestere és országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi honvédelmi államtitkára a 2014-es és 2018-as választási vereségei után ismét megméreti magát az ellenzéki Szabó Szabolccsal szemben a XXI. kerületi központú választókerületben. Németh Szilárd a kampány hevében még saját párttársának, a csepeli polgármesternek is üzent Facebook-oldalán, amelyet a 444.hu vett észre.

Azt kérjük az önkormányzattól, hogy – Polgármester úr választási ígéretét támogatva – tegyék lehetővé a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia diákotthonának megépítését, egy zöld sportliget kialakítását” — írta Németh.

A válasz nem késett, ugyanis a kerület kormánypárti vezetője kommentben reflektált a politikus bejegyzésére. A polgármester pontokba szedett érvekkel szállt vitába az államtitkárral, és a lakosság többségének véleményére hivatkozva leszögezte, nem támogatja a birkózócsarnok Duna-parti megépítését.

A fenti okok alapján – a polgármesteri eskümnek eleget téve, amely szerint kizárólag Csepel érdekeit szolgálom – a Hollandi úti ifjúsági tábort a továbbiakban is önkormányzati tulajdonban tartjuk és a csepeli lakosság bevonásával, közösségi tervezés útján fogjuk fejleszteni” — reflektált Borbély Lénárd.

Németh bejegyzését és a csepeli polgármester kommentjét itt lehet megnézni:

(Németh Szilárd/Facebook)

Valódi Hírek