Belháború a Fideszben: Németh Szilárd titokban a fideszes polgármester megbuktatásán dolgozik Csepelen

Ritka vallomás, egyenesen a Fidesz belső köreiből.

A csepeli birkozócsarnok ügye jó példa a Fideszen belüli belharcokra. Németh Szilárd ugyanis a Csepeli Birkozó Club elnökeként 2 milliárd forint támogatást kapott, hogy felépítsen egy kézilabdacsarnokot, amely egyben birkozóakadémia is lesz. A csarnok elkészült, a birkozókat azonban nem engedték be, elfogadhatatlan bérleti szerződést kínáltak nekik, miközben az Országgyűlés Hivatala a legfelső szinten bérel irodát.

„De nemcsak a birkózókat, hanem az önkormányzatot és a csepelieket is átverte. A csarnok építésekor azt is megígérte, hogy a csepeli iskolák ott tarthatják a szalagavató bálokat és más rendezvényeket. Nem így lett. A kordonnal pedig végképp, látványosan is elzárkózott a csepeliektől. Azért kordonozta körbe az épületet, hogy megmutassa, az

csak és kizárólag az övé,

azt enged be oda, akit ő akar. A birkózók otthonára kapta a pénzt, de saját tulajdonának tekinti.”

– nyilatkozta a Népszavának Ábel Attila, a fideszes alpolgármester. Elmesélte: tavaly júniusban lebontották a csarnok körüli kordont, mire valaki, valószínűleg Németh Szilárd rendőrt hívott Csepel szintén fideszes polgármesterére, Borbély Lénárdra. Másnap a kordont visszaállították és lelakatolták.

Ábel elmondása szerint három éve próbálnak leülni Némethtel, hogy megegyezzenek a problémás csepeli ügyekben, de Németh nem enged, és úgy gondolja, hogy választókerületi elnökként joga van akár megbuktatni is Borbély Lénárd polgármestert, még akkor is, ha 2014 óta sikeres és folyamatosan újra választják.

„A képviselő úrnak ugyanis valójában az volt a baja, hogy nem ő a polgármester. Összeférhetetlenség miatt nem is lehetett volna ő, de ezt képtelen volt elfogadni és elviselni. Évről évre egyre durvább vádakkal támadta Borbély Lénárdot. Aztán 2019 tavaszán – az EP és önkormányzati választások előtt – négyszemközt arra kért engem, hogy

segítsek neki megbuktatni

a polgármestert.”

– mondta. Miután Ábel Attila ebbe nem ment bele, Németh Szilárd leváltotta őt a csepeli Fidesz éléről. Azóta Ábel szerint Németh utasítására a fideszes önkormányzati képviselők több alkalommal az ellenzékkel együtt szavazatak a polgármester ellenében.

„Miután a civilekkel kötött koalícióval is csak egy fős a többségünk, ha így folytatódik, garantáltan meg fogja buktatni a Fidesz alelnöke a Fideszt Csepelen.”

Ábel Attila arról is beszélt, hogy véleménye szerint Németh Szilárd, mivel a Fidesz tagja, önmagát az Alaptörvény feletti „élő alkotmánynak” tartja, aki szóban törvénykezik. Ebből vezeti le, hogy nem a megválasztott polgármester a polgármester, hanem a választókerületi elnök.

„Valójában ezért nem lehet vele leülni tárgyalni semmiről, hiszen álláspontja szerint övé a hatalom, nekünk nincs jogunk semmiben sem vitatkozni vele. Azért nem bontja le a kordont sem, mert neki Borbély Lénárd nem polgármester, és saját magát a törvények felett állónak tartja.”

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/05/16/oriasi-fideszes-belhaboru-tort-ki-csepelen-nemeth-szilard-osszebalhezott-az-alpolgarmesterrel

Valódi Hírek