Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról

Váratlan fordulat.

Franciaország az első meghatározó nyugati ország, amely jelezte, hogy nyíltan támogatja egy olyan különleges bíróság létrehozását, ami magas rangú orosz tisztviselők – köztük Vlagyimir Putyin – felett ítélkezne az Ukrajna ellen indított háború ügyében — adta hírül a Guardian.

A francia külügy szerdán jelentette be, hogy európai partnereivel közösen fogják kidolgozni a javaslatot. A rendkívüli bejelentést, azt követően tették meg, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Ukrajnát érintő terveiről szóló beszédében kijelentette:

támogatja a javaslatot.

A javaslat értelmében a törvényszéken azokat ítélnék el, akik döntéshozói jogkörökkel rendelkeznek, és akik részt vettek háborús bűncselekmények elkövetésében. Mindez pedig érvényes a teljes orosz hadseregre, ami megsértette Ukrajna határait.

Információk szerint az intézkedés csak néhány kulcsszemélyre fog vonatkozni, akik között lehet lehet Putyin, Szergej Lavrov külügyminiszter és Szergej Sojgu védelmi miniszter is.

Amennyiben ezeket a személyeket elítélik, az azt jelentené, hogy

Putyint és klientúráját nemzetközi bűnözőknek nyilvánítanák,

ami szinte lehetetlenné tenné, hogy a politika nemzetközi színterein tárgyalóasztalhoz üljenek.

A Reuters hírügynökség arról írt, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak otthont adó holland kormány, szintén jelezte: hajlandó lenne egy új bíróságot létrehozni.

A francia külügyminisztérium szerdán közölte, hogy megkezdte a munkákat a javaslaton, ami az Oroszország által Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekkel foglalkozó különleges törvényszék létrehozására összpontosít.

„A cél az, hogy a nemzetközi közösség tagjai között a lehető legszélesebb körű konszenzus legyen a tervvel kapcsolatban”

— hangsúlyozta közleményében a francia kormány.

(guardian.com / 444.hu)

Valódi Hírek