DK: Orbán bemutatta az év lebukását Brüsszelben! (+videó)

Háromszor árulta el Magyarországot.

„Az Európai Parlament határozatban mondta ki, hogy az Orbán-kormány nem számolta fel a lopást és a korrupciót Magyarországon.”

— kezdte Rónai Sándor, a DK EP-képviselője pénteki videóját.

Elmondta: a határozat szövegében szerepel, hogy ha az Orbán-kormány nem kapja meg az EU-s forrásokat, azokat az EU-nak akkor is el kell juttatnia a magyar embereknek és vállalkozásoknak az önkormányzatokon keresztül.

„Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő azonban egy konkrét módosító indítványt nyújtott be arra, hogy ez a rész kikerüljön a határozat szövegéből.”

— jelentette ki.

„A DK szerint Orbán Viktor az év lebukását mutatta be Brüsszelben azzal, hogy meg akarta akadályozni, hogy a magyar emberek, vállalkozások és önkormányzatok uniós pénzhez jussanak.”

— mondta az EP-képviselő.

Rónai Sándor szerint Orbán

háromszorosan is elárulta

Magyarországot és a magyarokat: először amikor 12 éven át ellopta a magyaroknak szánt uniós pénzt, másodszor amikor az Európai Bizottság felszólítására sem számolta fel a korrupt rendszerét és állította helyre a jogállamot, harmadszor pedig amikor saját kezűleg akarta megakadályozni, hogy a magyarok akkor is uniós pénzhez jussanak, ha azt a pénzt nem ő oszthatja el.

„Ha tehát Orbán nem tud lopni, akkor szerinte inkább menjen tönkre egész Magyarország. Ez egy magyarellenes politika, ez hazánk nyílt elárulása.”

Videó:

Valódi Hírek