Szijjártó Péter bejelentette: az Orbán-kormány elindítja a harcot a gázért

Elindul a hadjárat.

Részlegesen felfüggesztették a Barátság kőolajvezeték ukrán szakaszán a kőolajszállítást. A szállítási szünet még egy hétig is eltarthat. Az ügyben Szijjártó Péter is megszólalt. A külgazdasági és külügyminiszter szerint számítani kell a közeljövőben arra, hogy csökkentett mennyiségben érkezik majd a kőolaj.

De leszögezte azt is, hogy ez nem befolyásolja az ellátásbiztonságot, Magyarország felkészült.

Szijjártó azt mondta:

„Azért fogunk küzdeni a holnapi napon Brüsszelben, aztán a következő hetekben a jogalkotási folyamat során, hogy

Magyarország mentességet kapjon mind a gázársapka, mind az olajársapka alkalmazása alól”.

Szijjártó szerint az, hogy Magyarország a kőolajat Oroszországtól vásárolja, nem „valamiféle politikai állásfoglalás”, hanem adottság. „Fizikailag csak így garantálható jelenleg hazánk ellátása, ezért is harcoltuk ki korábban, hogy a csővezetékes szállításra ne vonatkozzon az embargó”, tette hozzá.

Frissítés: Ukrajna közép-európai idő szerint 17 óra 46 perckor újraindította a kőolaj szivattyúzását a Barátság kőolajvezeték korábban leállított ukrajnai szakaszán.

Valódi Hírek