Nem hiszed el, mit műveltek a fideszes EP-képviselők az Európai Parlamentben

Megijedtek Putyintól.

Ma szavazott az Európai Parlament arról az állásfoglalásról, amely szerint Oroszország államilag támogatja a terrorizmust.

A képviselők jelentős többséggel, 494 igen, 58 nem és 44 tartózkodó szavazat mellett szavazták meg. A fideszes képviselők még csak

gombot sem nyomtak.

Ujhelyi István szocialista képviselő közleménye szerint a jelenleg frakción kívüli fideszesek bent ültek a teremben akkor, amikor a plenáris ülésen a döntésre került a sor, ennek ellenére nem nyomtak gombot.

A szavazás nyilvánosan elérhető adatai alapján valóban nem találni a kormánypárt képviselőit sem az igeneknél, sem a nemeknél és a tartózkodások között sem.

Szembetűnő, hogy mind az előtte, mind az Oroszországra vonatkozó állásfoglalás után következő döntésekben serényen részt vettek, tehát ott voltak Strasbourgban.

(via 444)

Valódi Hírek