Itt a terjedelmes lista: Ezek a tankerületi vezetők kaptak milliókat „hálául” az Orbán-kormánytól

Miközben a tanárok fizetése a béka s*gge alatt sincs.

Tegnap megírtunk néhány nevet az üggyel kapcsolatban, a momentumos Tóth Endre most a teljes listát közzétette. A dolog pikantériáját az adja, hogy a tankerületi vezetőkről az is kiderült, hogy korábban a Fideszben politizáltak. Azok a tankerületi vezetők is milliós jutalomban részesültek, akik kirúgták a polgári engedetlenségben résztvevő tanárokat.

„A közoktatás bürokratikus fenntartói szervezetének vezetői úgy kaptak 1 és 2,5 millió forint közötti »motivációs elismerést«, hogy a tankerületükben dolgozó pedagógusok semmiféle év végi jutalmat nem kaptak”

– írta a politikus.

Hozzáteszi: „ez az igazságtalanság egyébként nem is elsősorban a jutalmat kapó tankerületi igazgatók vétke, hanem azoké a kormányzati vezetőké, akik a jutalmak kiosztásáról döntöttek, azok kifizetését jóváhagyták”.

Tóth felsorolta, hogy az oktatásért ebben az időszakban Kásler Miklós miniszter felelt, a köznevelési államtitkár Maruzsa Zoltán, a tárca parlamenti államtitkára pedig Rétvári Bence volt már akkor is, ahogy a Klebelsberg Központot is Hajnal Gabriella vezette, mint most.

„A miniszter azóta 12 milliós végkielégítést, az államtitkárok 4 milliós, a KK elnöke pedig 1,7 milliós motivációs elismerést kaptak. Úgy tűnik mindenki teljesítménye jutalmat érdemel a közoktatásban, csak a tanárok kénytelenek beérni a megalázó fizetésükkel”

– írta.

A listát IDE KATTINVA tudod megnézni.

Valódi Hírek