Vérlázító: Milliókat adott az Orbán-kormány a Fideszben korábban politizáló tankerületi vezetőknek

A pártból az iskolák élére vezetett az útjuk. Milliókat kaszáltak, miközben a közoktatás durván alulfinanszírozott.

Mint kiderült tavaly másfél millió vagy afölötti összeggel „motiválta” a kormányzat azokat a tankerületi vezetőket, akik korábban a Fideszben politizáltak. Erről a momentumos Tóth Endre posztolt a Facebookon. A politikus az alább felsorolt összegeket közérdekű adatnak tekinti, ezért hozta nyilvánosságra.

Rábel Krisztina a 2019-es önkormányzati választáson még a Fidesz színeiben indult egy XX. kerületi választókerületben, és bár egyéniben kikapott, listáról beülhetett a képviselő-testületbe. Ő 1 millió 590 ezer forintot kapott tavaly.

Sági István, a karcagi tankerület vezetője 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt, tavaly pedig 2 080 000 forint motivációs elismerést kapott. Käszné Lebő Zsuzsanna, a mohácsi tankerület igazgatója 2014-ig Mohács fideszes alpolgármestere volt, ő szintén 2 080 000 forint jutalmat kapott.

Bognár László, a szigetvári tankerület vezetője Pécs fideszes önkormányzati képviselője volt tankerület-vezetői megbízatása előtt. Motivációs jutalma 1 530 000 forint volt.

Simon Tibor, a salgótarjáni tankerület vezetője 2016-ban időközi polgármester-választáson indult a Fidesz színeiben, hűségét 1 590 000 forinttal jutalmazták egy éve.

Tóth azokról is ír, akik közeli családtagjaik révén kötődnek a kormánypártokhoz:

Gruberné Kis-Pál Andrea, a siófoki tankerület vezetője, Gruber Attila volt fideszes parlamenti képviselő és siófoki polgármesterjelölt exfelesége tavaly ilyenkor 1 500 000 forintot kapott. Nagyné Barna Orsolya, a balassagyarmati tankerület igazgatója, a Nógrád megyei közgyűlés fideszes alelnökének, Barna Jánosnak a testvére, Tóth adatigénylése alapján, 2 120 000 forinttal lett gazdagabb.

1,7 millió forint jutalmat kapott tavaly év végén a Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella. Ezt a saját költségvetésében keletkezett bérmegtakarítás terhére fizette ki az intézmény.

Közösségi médiában publikált posztjából kiderül, hogy a legtöbb pénzt a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, pontosan 2 500 000 forintot.

„Olyan embereket fogunk majd oda felkérni, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel”

– ismerte el nyíltan Orbán Viktor, hogy világnézeti alapon választották ki a „modellváltó” egyetemek kuratóriumi tagjait.

„Úgy tűnik, ez a szemlélet uralkodott a közoktatásban is a tankerületi igazgatók kiválasztásánál. (Tisztelet a kivételnek, ha van ilyen.) Így már nem olyan nagy csoda, hogy a sajátjaikat ilyen szívesen jutalmazzák év végén”

– véli Tóth.

Valódi Hírek