Mi történt? Kegyvesztetté vált Palkovics László Orbánék szemében

Változások történtek.

A Magyar Távirati Iroda Agenda elnevezésű aloldalán közlik rendszerint azokat a különböző közéleti eseményekre szóló meghívókat, melyekből az újságírók és érdeklődők azt láthatják, hogy milyen rendezvények várhatóak a jövőben, és hogy azokra milyen módon lehet regisztrálni.

A Telex vette észre, hogy egy november 11-ére meghirdetett eseményen, a szervezők jelezték, hogy részt vesz Palkovics László technológiai és ipari miniszter is.

A meghívóban azt írták:

„A MOL Nagylengyeli telepén a Siemens Energy-vel közösen megvalósítandó innovatív geotermikus technológia pilot projektjének tesztelése. Az eseményen részt vesz Palkovics László technológiai és ipari miniszter, Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója és Nevzat Oezcan, a Siemens Energy AG gőzturbina üzletág alelnöke”.

Azok után, hogy Palkovics László lemondásának hírét a kormányzat szerda délután óta nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kormány, a lap megkereste a MOL sajtóosztályát, hogy Palkovics László a meghívó értelmében valóban megjelenik-e pénteken a Zala megyei településen, amire azt a választ kapták, hogy

az esemény elmarad.

Érdemben továbbra sem reagált a kormányzat Palkovics lemondásának hírére, helyette inkább Üzbegisztánnal kapcsolatos közlésekkel jelentkezett be Orbán Viktor, Szijjártó Péter, és Nagy Márton is.

Szerdán beszámoltunk róla, hogy lemondott miniszteri posztjáról Palkovics László, a tárcánál már értesítették is a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. A távozás hátterében információk szerint, energiapolitikai véleménykülönbségek állnak. A hírek szerint Orbán az energetikai válsághelyzet miatt külön Energetikai Minisztériumot létrehozását helyezte kilátásba.

A lap az ügyben megkereste Havasi Bertalant, Orbán sajtófőnökét, aki érdemben nem válaszolt, de nem is cáfolta a híreket:

„A miniszterelnök úton van Üzbegisztánba; a kormányzati ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kérem, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez forduljanak”.

A lap kereste az ügyben a Miniszterelnökséget és Gulyás Gergelyt is. A Miniszterelnökség szerdán 15 órakor a következő közleményt írta:

„A kormány tagjairól a miniszterelnök dönt, amennyiben a kormány szerkezetében változás történik, arról a nyilvánosságot tájékoztatni fogjuk„.

Keresték a Technológiai és Ipari Minisztériumot és magát Palkovics Lászlót is, azonban nem kaptak választ.

Közben pedig az is kiderült, hogy kik lehetnek Palkovics utódai. A miniszter távozásáról az elsők között értesülő VEKE szerint a közlekedésért Lázár János miniszter jelentkezett be, a többi területet pedig már könnyen szétoszthatják más tárcák között.

(telex.hu)

Kapcsolódó:

Rendkívüli: Lemondott Palkovics László

Itt a lista: Ők lehetnek Palkovics László utódai

.

Valódi Hírek