Gulyás Gergely nem volt pontos, helyesbítette az új ársapkás termékek listáját a Miniszterelnökség

A miniszter tévedett.

Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón bejelentette, hogy újabb két termékre: a tojásra és a burgonyára terjesztik ki az élelmiszerárstopot.

A szeptember 30-i szinten rögzítik az árukat, a tojás ára 25, a burgonyáé 10 százalékkal csökken így. A rendelet csak néhány napon belül lép életbe, pár részletet azonban elárult a Miniszterelnökséget vezető miniszter az újságíróknak.

Bár a kormányinfón még azt mondta, hogy csak az M-es tojásokra és a kései burgonyára vonatkozik az ársapka, a sajtótájékoztató után nem sokkal a Miniszterelnökség azonban azt jelezte, hogy nemcsak az M-es tojás lesz ársapkás, hanem

minden méretű tojást

hatósági áron lehet majd kapni.

Azóta sokan már azon aggódnak, hogy ezek szerint már tojást és burgonyát sem lehet majd többet a boltokban kapni, ahogy az a korábbi ársapkás termékek esetében igaz.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek