Elképesztő rongyrázás: Kiderült, mennyibe került Orbán bécsi és amerikai luxusútja

Közpénzből.

Az Azonnali augusztus 1-én írta meg, hogy amikor Orbán Viktor az osztrák kancellárral, Karl Nehammerrel találkozott, a rövid megbeszélés után Bécs egyik legdrágább szállodájában, a Hotel Bristolban szállt meg a csapatával, pedig a konvoj 2 órán belül visszaérhetett volna Budapestre.

A Magyar Hang közérdekű adatigénylést küldött a Miniszterelnökségnek, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak és a Miniszterelnöki Kabinetirodának, illetve a Miniszterelnöki Kormányirodának. A külügy válaszolt, de a veszélyhelyzetre hivatkozva csak 90 nap múlva küldte a kért adatokat.

Kiderült, hogy a 2 napos bécsi látogatásra 39-en mentek (köztük Szijjártó Péter, Gulyás Gergely, Nagy Márton és Szalay-Bobrovniczky Kristóf), és Orbánnal együtt összesen

25-en

szálltak meg a Bristolban. A külügyminisztérium az adatigénylésig 541 ezer forintos szállásköltséget könyvelt el a bécsi éjszaka után, a Miniszterelnökség pedig 289 ezer forintot.

Már korábban kiderült, a szálloda legolcsóbb szobája egy éjszakára (400 forintos euróárfolyamon számolva) 148 ezer forint lehetett, de Orbán egy komplett lakosztályt bérelhetett ki, azaz a luxusszállodában legóvatosabb becslés szerint 3,8 millió forintot hagyhatott ott a kormány, de akár 6,5 milliót is, ha a szálloda Prince of Wales nevű lakosztályát választották.

Arról nincs adtak információt, hogy a kíséret többi tagja visszatért-e Budapestre, vagy beérték egy másik, valamivel olcsóbb bécsi szállodával is .

A Magyar Hang közérdekű adatigénylést küldött Orbán CPAC-es amerikai útjával kapcsolatban is, amire szintén 3 hónap után jött válasz. Orbán a 607-es lajstromszámú honvédségi repülővel utazott New Yorkba, majd Dallasba, hogy ott beszédet mondjon a konzervatív szellemiségű CPAC-konferencián. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte, hogy tőlük 12-en vettek részt az úton, a külügyminisztérium pedig 2,7 millió forintot számolt el az út költségeként.

De a Szabad Európa Ujhelyi István EP-képviselő adatait idézve azt írta: 21 fős delegáció és 11 biztonsági személy amerikai útját fizette a magyar állam. Tehát a minisztériumok csak részadatokat közöltek.

Csakhogy az említett Falcon-gép, felszereltségétől függően 16-19 utast tud szállítani. Ha Ujhelyi közlése pontos, a delegáció 13-16 tagja egy másik géppel utazott, esetleg a Falcon többször fordult, vagy két kormányzati gép is repült az amerikai helyszínekre. Utóbbi azt jelentené, hogy Orbán és csapatának texasi kirándulása több mint 100 millió forintba került.

De az is tízmillió forint fölötti tétel, ha a kormánygépről kimaradók business class-en utaztak volna oda-vissza; ráadásul több milliós tétel lehetett a több mint 30 fős delegáció elszállásolása, napi ellátása is, amiről a kormány kérésünkre sem közölt adatokat.

A Magyar Hang szerint a bécsi és amerikai utak költségeit nagyrészt csak becsülni lehet, de az ismert adatok alapján alsó hangon legalább

70-80 millió

forintba kerülhettek.

Valódi Hírek