Évtizedek óta nem nyert akkorát a baloldal Dániában, mint most

Még a Holdról is látszik.

Már kedd este kiderült, hogy a szociáldemokraták kapták a legtöbb szavazatot Dániában a leölt nyércek miatt kiírt választásokon; szerdára reggelre már az is biztosnak látszik, hogy az eddigi miniszterelnök, Mette Frederiksen újra kormányt alakíthat, 90 fős parlamenti háttérrel.

Az előrejelzésekre rácáfolva a szociáldemokraták az elmúlt két évtized

legjobb eredményét

hozták össze, és kettővel növelték a parlamenti helyeik számát.

A keddi szavazatszámlálás során sokáig nem volt világos, hogy a Frederiksen által vezetett balközép blokk, vagy a Jakom Ellemann-Jensen vezette jobbközép tömb kerül-e majd többségbe, és felmerült az is, hogy a Lars Lokke Rasmussen volt miniszterelnök vezette centrista Mérsékeltek nevű párt játszhatja a mérleg nyelvét a kormányalakítási egyeztetéseken.

Frederiksen végül nem szorul rá külső segítségre:

27,5 százalékos

eredményükkel a szociáldemokraták lettek a messze legnagyobb párt a választás után, 87 képviselői helyük lett a szárazföldi Dániából, míg egy a Feröer, kettő pedig a rendszeresen balra szavazó Grönlandról, így a 90 képviselő egy fős parlamenti többséget jelent a számukra.

Frederiksen a választás eredményének bejelentése után arról beszélt, hogy bár a baloldal nyert, de szeretne nyitni a centristák felé, hogy egy szélesebb koalícióban kormányozhasson.

Az eddigi kormánya szerdán hivatalosan is benyújtja a lemondását, és megkezdődik az új kormány felállítása.

A kormányfő október elején jelentette be, hogy előrehozott parlamenti választásokat tartanak, mert az egyik vele szövetséges párt azzal fenyegetőzött, hogy megbuktatja a kormányt, mivel az korábban nem megfelelően kezelte a dániai nyércállománynak a koronavírus mutációja miatt elrendelt levágása körüli helyzetet.

(via 444.hu)

Valódi Hírek