Szijjártó Péter elárulta, hogy szerinte mikor érne véget az orosz-ukrán háború

Terrorfenyegetésről magyarázott a miniszter.

Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással — jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter pénteken New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésére érkezve beszélt arról, hogy az elmúlt évtizedek sikertelen próbálkozásai után Donald Trump bukott amerikai elnök nevéhez fűződik az első eredményes kezdeményezés, amely valóban közelebb vitt a közel-keleti békéhez.

Szijártó szavai szerint az úgynevezett Ábrahám-megállapodások tető alá hozása során az volt a kulcs, hogy az amerikai kormány el tudta érni, hogy olyan országok építették újra a kommunikációs csatornáikat, amelyek hosszú évtizedekig nem tárgyaltak egymással, mivel háborúban vagy legalábbis nagyon súlyos konfliktusban álltak. „Ez a kulcs Ukrajnában” — állapította meg Szijjártó Péter.

„A békéhez teljesülnie kell annak az előfeltételnek, hogy a háborúban álló felek beszéljenek egymással, a kommunikációs csatornák újra jöjjenek létre, tárgyalás nélkül soha nem lesz béke”

— ismételte.

„Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán is, tehát orosz-amerikai tárgyalásokra van minél előbb szükség”

— vélekedett.

„Ukrajnában is akkor lesz béke, ha beszélnek egymással azok, akik egymással szemben állnak”

— fogalmazott.

Szijjártó azt is mondta, hogy az ENSZ létrehozásának célja az volt, hogy elősegítse a békét világszinten, így ezt kell napjainkban is szem előtt tartania a világszervezetnek. „És miután az ENSZ Közgyűlésének jelenleg magyar elnöke van, így hazánknak is lehetősége van hozzájárulni a szemben álló felek közötti párbeszéd megindításához” — mondta.

Szijjártó ezek után elismételte: Európa ma a második világháborút követő időszak legsúlyosabb biztonsági válságával néz szembe

„Ha még egy biztonsági kockázattal kellene egyszerre szembenéznie az európai kontinensnek, akkor azt már nem gondolom, hogy tudná kezelni”

— gondolta el.

Közölte: ezért is nagyon fontos, hogy sikerüljön előrelépést elérni a Közel-Kelet biztonsága terén, a térség instabilitása ugyanis azonnali hatással van Európa biztonságára is,

például a terrorfenyegetés és az illegális migrációs hullámok révén.

„A közel-keleti béke és stabilitás Európa alapvető érdeke”

— jegyezte meg.

Szijjártó érintette a globális élelmezési krízis kérdését is, amely szerinte jelentős részben az ukrajnai fegyveres konfliktus következménye, mivel a megszakadt ukrán és orosz gabonaszállítások nyomán a világ számos pontján élelmiszerellátási válság alakult ki.

„Ahol pedig élelmezési problémák lépnek fel,

ott felüti a fejét az erőszak, a terrorizmus, és emiatt újabb bevándorlási hullámok indulhatnak meg”

— ismételte el.

(MTI)

Valódi Hírek