DK: Orbánék a jogerős ítélet ellenére sem hajlandóak kiadni a tavaly augusztusi giccsparádé számláit

Minden egyes kiperelt szerződést közzé fognak tenni.

Jogerős bírósági ítélet ellenére sem hajlandó kiadni a szervező cég a tavaly augusztus 20-i állami rendezvények számláit és szerződéseit. Nagyon kínos dolgok állhatnak a tavaly augusztus 20-i állami ünnepség guruló turuljai mögött, mert a szervező cég jogerős ítélet után sem hajlandó kiadni a szerződéseket — hívta a figyelmet Sebián-Petrovszki László, a DK országgyűlési képviselője és pártigazgatója szombati sajtótájékoztatóján.

A politikus emlékeztetett, először közérdekű adatigényléssel fordult a tavaly augusztus 20-i állami ünnepség kapcsán az azt szervező céghez, hogy adják ki a giccsparádéval kapcsolatos szerződéseket, majd – ahogyan erre számítani lehetett – ők ezt megtagadták.

Ezek után a politikus bírósághoz fordult, hogy kiperelje a kért iratokat.

Közölte: ennek során a Fővárosi Törvényszék első fokon, majd pedig a Fővárosi Ítélőtábla, másodfokú ítéletben is

kötelezte a céget a kért információk kiadására.

Sebián-Petrovszki László felidézte, hogy korábban ígéretet is tett arra, hogy amint megkapják ezeket a számlákat, azonnal nyilvánosságra is hozzák őket.

„Hogy ez mindeddig nem történt meg nem rajtunk múlt. Az adatszolgáltatásra, immár bírósági ítélettel kötelezett Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezet Nonprofit Zrt., nem hajlandó teljesíteni a kötelezettségét, a Kúriához fordulnak és kérik a végrehajtás felfüggesztését”

— közölte a politikus, majd azt a kérdést tette fel, hogy vajon

„mi takargatnivalója van ennek a cégnek,

hogy két bírósági ítélet után sem hajlandóak teljesíteni a kötelezettségüket és kiadni a tavaly augusztus 20-i ünnepséggel kapcsolatos szerződéseket, számlákat?”.

„Vajon milyen kínos dolgok állhatnak a gurulós turul, az újhullámos csodaszarvas, és a metálos Szent István mögött”

— tette fel kérdését a politikus, majd hozzátette, a Demokratikus Koalíció eddig sem, és ezután sem hagyja ennyiben az ilyen nyilvánvalóan mutyizós ügyleteket, és továbbra is tartják, hogy

minden egyes kiperelt szerződést közzé fognak tenni, hogy más is értesüljön arról, „hogy milyen bizniszek folynak a sógorok között”.

A képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a cirkusz nem kevés pénzbe kerül a magyar adófizető állampolgároknak.

Hozzátette: nem lett volna muszáj elárasztani Budapest utcáit a giccsparádéval, de még ennél is nagyobb baj, hogy „a mi pénzünkből, az adófizetők pénzéből művelték ezt”.

Videó:

.

Valódi Hírek