Szégyen: Így hagyná Semjén és Pintér az út szélén a rászorulókat

Mint írták, az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.

„A szociális ellátás feltételeinek biztosítása – az egyének önmagukért és családjukért, valamint a helyi közösségeknek a tagjaikért viselt felelősségén túl – az állam központi szerveinek és a helyi önkormányzatoknak a feladata”

— olvasható a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvényben.

A kormányzat most ezen változtatna Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter közös javaslatával, amelyben tételesen meghatározzák, hogy

  • Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
  • Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
  • Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
  • Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
  • Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége.

Az indoklás azt is kiemeli, hogy „a felsorolás egyben gondoskodási sorrendet is jelez”, utalva ezzel arra, hogy „az államnak a rászoruló személyekről való gondoskodása szubszidiárius jellegű”, vagyis kisegítő jellegű, és

csak végső esetben valósulhat meg.

Ungár Péter LMP-s politikus szerint, a módosítás részben a szekuláris szociális ellátórendszer elleni ideológiai támadás, részben az egyedülálló és gyermektelen emberek másodosztályú állampolgárrá minősítését jelenti.

(24.hu)

Valódi Hírek