Fontos bejelentést tett a kecskeméti Mercedes-gyár, hogy így segítsék dolgozóikat a válságban

Rezsitámogatást kapnak a cég alkalmazottjai.

A szokásos havi fizetésen felüli kiegészítő jutással segíti aktív dolgozóit a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a rezsiárak emelkedése miatt kialakult helyzetben — írta a hirös.hu.

A kecskeméti portál megkérdezte a jelenleg mintegy 4700 főt foglalkoztató Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-t, hogy cég az energiaválság miatt kialakult helyzetben, segíti-e dolgozóit, és ha igen, akkor hogyan.

A vállalat vezetősége a közelmúltban döntött úgy, hogy

a gyár minden aktív munkavállalóját egy egyszeri kifizetéssel támogatja.

„Ez egy kivételes, a szokásos havi fizetésen felüli kiegészítő juttatás, amely a munkavállalók havi alapfizetésének 60 százalékát teszi ki”

— írták közleményükben.

Az index.hu arról számolt be, hogy azért éppen a bérek 60 százalékában szabták meg a rezsitámogatást, mert az így a július–decemberi időszakra vetítve 10-10 százalék a második fél évet tekintve. A jelentősnek mondható összeg hóközi kifizetéssel már múlt hét csütörtökön átutalásra került az alkalmazottak számára.

A kecskeméti Mercedes-Benz-gyárban éppen zajlanak a menetrendszerű tárgyalások a szakszervezetekkel a munkavállalók bérfejlesztéséről. Az éppen zajló egyeztetésekről a cég egyelőre nem ad bővebb tájékoztatást, az azonban tudható, hogy az idén két lépcsőben emelkedett a munkavállalók bére, összefüggésben a 2020-ban megkötött, két évre szóló bérmegállapodás részeként.

(hiros.hu / 24.hu)

Valódi Hírek