Több mint húsz éve nem láttunk olyan inflációt, mint most — Kijöttek a legújabb adatok

Elképesztő módon megugrottak az árak.

A rezsiemelés megtette a hatását, elképesztő módon megugrottak az energiaárak, az élelmiszerek ára pedig úgy száguld, mint utoljára a Bokros-csomag idején.

20,1 százalékosra nőtt az infláció idén szeptemberben

– közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ekkora inflációt 1996 harmadik negyedéve óta nem láttunk Magyarországon.

A háztartási energia 62,1, az élelmiszerek 35,2 százalékkal drágultak egy év alatt.

Az várható volt, hogy az augusztusi 15,6 százalékról még tovább fog nőni az áremelkedés üteme: a mostani számok között jelentek meg először a megemelt rezsiszámlák.

Hogy ez mennyivel dobja meg a drágulást, azt jól mutatja, hogy az Eurostat, amely már egy hónapja is a nagyobb rezsivel számolt – náluk ugyanis az a fontos, hogy melyik hónapban történik a fogyasztás, a KSH-nál az, hogy melyikben fizetnek érte – már akkor 3 százalékponttal magasabb számot adott ki, mint a magyar statisztikai hivatal.

Az energiaárak elszállása miatt a havi infláció is még tovább nőtt, pedig már eddig sem volt alacsony: augusztusról szeptemberre

4,1 százalékkal

emelkedtek az árak.

A gyorsan változó tételekről megtisztított maginfláció az egy hónappal korábbi 19-ről 20,7 százalékosra változott. A nyugdíjas-infláció pedig, vagyis az idősek fogyasztási szokásai szerint átsúlyozott mutató 15,7-ről 21,9 százalékra nőtt. A kormány eközben rendkívüli nyugdíjemeléssel büszkélkedik, csakhogy idén összesen 13,4 százalékkal emelkedik a nyugdíjellátások összege.

Részletesen a következőképp állt össze az adat:

  • A háztartási energia 62,1 százalékkal drágult a tavaly ilyenkorihoz képest,
  • az élelmiszerek átlagosan 35,2 százalékkal drágábbak, mint egy éve,
  • az alkoholos italok és a dohányáruk 13,2 százalékkal,
  • a tartós fogyasztási cikkek átlagos ára 14,7 százalékkal nőtt,
  • az „egyéb cikkek nevű csoportban”, benne az üzemanyagokkal, gyógyszerekkel, háztartási fogyó
  • cikkekkel, lakásjavító eszközökkel, 12,9 százalékos az átlagos drágulás,
  • a szolgáltatások 8,2 százalékkal drágultak,
  • a ruhák pedig 6,7 százalékkal.
  • A vezetékes gáz ára 121, az elektromos energiáé 28,9 százalékkal nőtt.
  • A palackos gáz ára 45, a tűzifáé 43,8 százalékkal magasabb, mint egy éve.

Az élelmiszerek közül leginkább a

kenyér (76,2%),

a sajt (68,0%), a tejtermékek, valamint a vaj és vajkrém (66,3%), a margarin (61,2%), a száraztészta (60,2%), a tojás (53,7%) drágult. Ehhez képest már-már baráti, hogy 22,4 százalékkal nőtt a sertéshús, 19,1 százalékkal a csokoládé, kakaó, 10,9-cel a cukor, 5 százalékkal az étolaj ára.

Az Eurostat adatai szerint az egy hónappal ezelőtti magyar infláció a negyedik legnagyobb volt az EU-ban, csak az észt, a lett és a litván adat volt magasabb nála. Az árstopok még egy kicsit lentebb tartják az inflációt, de ahogy azt bemutattuk, így is sokkal több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van.

(via hvg.hu)

 

Valódi Hírek