Dr. Dávid Ferenc: Közel vagyunk a 20 százalékos inflációhoz, ezt nem lehet az eddigi nyugdíjemeléssel kiigazítani

Az is lopás, ha elinflálják a nyugdíjad értékét!

Minden évben október 1-jén tartják az Idősek Világnapját. 1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése szavazta meg, és rögzítette 45/106 számú határozatában, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja. Először 1991. október 1-jén tartották meg az ünnepet.

Az időseket érintő kérdésekre történő figyelemfelkeltéssel ünneplik, például az öregedés vagy az idősek bántalmazása. 1990. december 14-én az ENSZ Közgyűlése szavazta meg, és rögzítette 45/106 számú határozatában, hogy október 1-je legyen az idősek nemzetközi napja 2019-ben világszerte 703 millió 65 évnél idősebb személy élt.

Az elkövetkező évtizedekben az idősek száma világszerte növekedni fog és 2050-re eléri az 1,5 milliárd főt. 2021-ben a „Digitális méltányosság minden korosztály számára” téma megerősíti, hogy az időseknek hozzá kell férniük és részt kell venniük a digitális világban. (Wikipédia)

Az elmúlt borús, esős és hűvös vasárnapon arra gondoltam, hogy az október 1-i jeles nap kapcsán talán a Kormánynak eszébe juthatna, hogy a nyomorúságba taszított hazai nyugdíjasok millióin bizony gyorsan és hatékonyan segíteni kellene.

Szokásommal ellentétben most nem kezdek bele részletes szakmai okfejtésbe, és nem hozom ide a „vegyes indexálás” kérdéskörét, nem értekezem egy koherens, igazságos és alapjaiban új nyugdíjrendszer bevezetésének igényéről. A Fidesz-KDNP rezsim az átalakított megoldástól nagyon idegenkedik, szerintem nem is érdemes győzködni őket, hogy értékrendjükön és szisztémájukon változtassanak.

Olyan dolgokkal állok elő (nem először), amelyek a jelenlegi torz és igazságtalan nyugdíjrendszerben is gond nélkül érvényesíthetők.

  • Reményem szerint a jeles nap kapcsán, a héten összeülő Idősek Tanácsa, olyan határozatot hoz, amely nem a hamis bázisszámokból kalkulál és nem a visszamenőleges hatályú 1,8 százalékos novemberi kiigazítást szorgalmazza, hanem ennél sokkal magasabb értéket. Október hónapban (év/év viszonylatban) már közel leszünk a 20 százalékos inflációhoz, amelyet az eddig biztosított nyugdíjemeléssel (5,0 % +3,9 %) és a plusz 1,8 százalékkal nem lehet kiigazítani, illetve ellensúlyozni. Nyugdíjasok százezrei, talán milliói várják izgatottan, hogy milyen nagyságú lesz a november eleji nyugdíjkiigazítás. Ami szinte biztos az az, hogy az 1,8 százalékos növeléssel nem alázhatják meg a nyugdíjas társadalmat.
  • A jelenlegi pökhendi rezsim nagyon szeret utalványokat osztogatni, amit én szakmai megfontolásból persze nagyon nem kedvelek. Nyilvánvalóan azért nem szimpatizálok ezzel a változattal, mert sem a „Bözsi” (Erzsébet utalvány), sem pedig a „Rezső” (rezsiutalvány) nem épült be a nyugdíjakba, és így nem képezte az emelések alapját. De, ha karácsony előtt véletlenül mégis eszükbe jutna az „utalványosztogatás”, akkor én azt most nem ellenezném, különösen abban az esetben nem, ha a rászorultsági elv érvényesülése alapján postáznák a tiketteket.
  • A 2,5 milliós nyugdíjas tábor nyugtalan és aggodalommal tekint a jövőbe, hiszen a nyugdíjak növelésének idei üteme nem tart lépést a pénzromlás sebességével és a 2023-ra előirányzott 5,2 százalékos nyugdíjemelés sem sok jóval kecsegtet. Talán erről is illene szót váltani az Idősek Tanácsában!

Közeleg az tehát Idősek Világnapja és a 65 feletti magyarok népes tábora retteg a vágtató inflációtól, a drámai rezsiemelkedéstől és a következő év negatív kilátásaitól. Ki fogja megnyugtatni a kisnyugdíjasokat, ki fogja megsegíteni a munkára már képtelen öreg embereket? Pillanatnyilag a miniszterelnök hallgat, az Idősek Tanácsa lapít!

A nem túl gyakran összehívott Idősek Tanácsa üléseit követően a Kormány ifjú miniszterei eddig minden alkalommal hűségnyilatkozatokat tettek a nyugdíjasoknak. Rétvári és Gulyás hozzánk intézett szózataitól szinte könnyes lett a szemem, de nem a meghatottságtól, hanem a gúnyos és erőltetett kacagástól. Ezek a fiatalemberek tényleg azt hiszik, hogy negédes és őszintétlen szavaikat bárki is elhiszi?!

Kötelező feladatként elmormolják, hogy mennyire tisztelik az idősebb generáció tagjait, aztán minden marad a régiben. Nem kell a púder, nem kell a süket duma: 40-45 év munkatapasztalat után pontosan tudjuk, hogy kizárólag „kifutó szériaként” tekintenek ránk, ebből következően nem bízhatunk az ígéreteikben, nem számíthatunk szolidaritásukra.

Befejezésül Óbecsey István „Szeressétek az öregeket!” című versének utolsó szakaszát ajánlom mindenkinek a figyelmébe. (Az egész költeményt is érdemes meghallgatni!) Higgyünk abban, hogy olyanok is elolvassák/meghallgatják a verset, akik tudnak és akarnak segíteni az idősebb generáció nehézségein.

„Ha majd az örök szeretet
elhívja őket közületek,
ti foglaljátok el helyüket,
mert ti lesztek majd az öregek,
s mindazt, amit nekik tettetek,
azt adják nektek a gyerekek,
Azért intelek előre titeket,
szeressétek az öregeket!”

Dr. Dávid Ferenc

gazdasági árnyékminiszter

Valódi Hírek