Valamire készülnek Orbánék: Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz

Újabb eligazítást kapnak a nemzetvezetőtől a kormányzó pártok.

Balatonalmádiban tartja a Fidesz és a KDNP a kétnapos frakciószövetségi ülését — mondta a Magyar Nemzetnek Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője korábban már közösségi oldalán jelezte, hogy a kormányzó pártok kihelyezett frakcióülését szeptember 21–22-én tartják.

Kocsis elmondta, a gyűlés a szokásoknak megfelelően Orbán Viktor politikai iránymutatásával indul, a frakcióülés központi témája pedig a „brüsszeli szankciók” és az „azok által kiváltott” drasztikus energiaárak lesznek.

„2022 júniusa – az olajszállítási szankciók elfogadása – óta

a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd újabb egy hónap alatt megháromszorozódott.

Azt ígérték, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak, nem ez történt.

Európa szegényebb lett, Oroszország pedig gazdagabb”

— jelentette ki a lapnak Kocsis.

Kocsis hozzátette: napirenden szerepelnek azok a törvényjavaslatok is, amelyek a helyreállítási alappal és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások gyors lezárásához szükségesek.

A kormányzó pártok többek között meghallgatják majd Varga Judit igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Palkovics László technológiai és ipari miniszter szónoklatát. A kormánypártok megemlékeznek egykori képviselőtársukról, Wittner Máriáról is.

A kormánypártok legutóbb idén februárban tartottak kétnapos frakcióülést Balatonfüreden. Akkor Orbán a választásokkal kapcsolatban adott eligazítást embereinek.

(telex.hu)

Valódi Hírek