Elképesztő: Orbán egyik minisztere úgy érezte, neki is a nők méhében kell turkálnia

Aludni sem hagyja.

Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter is felszólalt azon a Budapest Eurázsia Fórum 2022 című rendezvényen, ahol Matolcsy György elképesztő dolgokat vizionált.

Csák János szerint a kormány feladata megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy az emberek törődhessenek magukkal, szeretteikkel és közösségeikkel. A magyar kormány döntései mögött egy összetett gondolkodásmód húzódik meg, amely figyelembe veszi az emberek alapvető szükségleteit, mondta el a miniszter.

Kiemelt területként tekint a kormány a társadalmi reprodukcióra, a termékenységi ráta aludni sem hagyja a minisztert. Szerinte a

nőknek 29 éves koruk előtt kellene szülni,

hogy legyen idejük második harmadik gyermeket is a világra hozni.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a kormány múlt héten rendeletben változtatta meg az abortusz szabályait. Ezentúl a magzati szívhang meghallgatásához kötik a terhességmegszakítást.

(via telex.hu)

Valódi Hírek