Szijjártó teljesen begőzölt: Így reagált arra, hogy az Európai Parlament elkaszálta Magyarországot (+videó)

Mindenkit helyretett a magyar külügyminiszter.

Beszámoltunk róla, hogy csütörtökön nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament a Gwendoline-jelentést, ami azt jelenti: a testület hivatalos véleménye szerint

Magyarország egy választási autokrácia hibrid rezsimmel.

Az EP csütörtökön nagy többséggel, 433 igen, 123 nem és 28 tartózkodás mellett,

elfogadta

Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti politikusnak a magyarországi jogállam helyzetéről szóló jelentését. Mindez azért is egy fontos politikai lépés a testülettől, mert eddig soha nem fordult elő olyan, hogy egy uniós szerv Magyarországot nem tekinti demokratikus országnak.

Az Európai Parlamentben megszavazott Magyarország-jelentéssel kapcsolatban Szijjártó Péter külügyminiszter kijelentette:

az EP „jól fizetett képviselői” jobban tennék, ha „mindenfajta igaztalan vádak ismételgetése helyett” a valós európai problémákkal foglalkoznának,

például azzal, hogy hogyan segítsenek az embereknek, miután a szankciók nyomán háromszorosára-négyszeresére emelkedtek az energiaárak.

„Kikérjük magunknak, hogy egyesek Strasbourgban meg Brüsszelben azt gondolják, hogy a magyar emberek nem elég érettek ahhoz, hogy döntést hozzanak a saját jövőjükről”

— hangoztatta a miniszter.

A tárcavezető a paksi bővítésről szólva elmondta, az EU világosan kimondta, hogy a nukleáris energia békés célú felhasználása nem esik semmilyen korlátozás alá.

„Látjuk, hogy vannak mindenfajta törekvések, hogy

»kis botokat dugjanak a küllők közé«,

de aki a magyarországi nukleáris beruházást hátráltatja, az szembemegy az európai szabályokkal és megsérti a mi nemzeti szuverenitásunkat is”

— magyarázta.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó közölte: előző nap kellemes, másfél órás beszélgetést folytatott az új amerikai nagykövettel. Szavai szerint ennek során nem a két ország között meglévő nézetkülönbségeket próbálták rendezni, pusztán felmérték, hogy számíthatnak-e a másikra a kapcsolatok javításában.

„A személyes elkötelezettség mindkettőnk részéről megvan”

— jelentette ki.

Videó:

(Szijjártó Péter/Facebook)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/09/15/rendkivuli-az-europai-parlament-kimondta-az-eddigi-legsulyosabb-itelelet-magyarorszagrol

Valódi Hírek