Rendkívüli: Az Európai Parlament kimondta az eddigi legsúlyosabb ítélelét Magyarországról

Nagy többséggel fogadták el.

Csütörtökön nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament a Gwendoline-jelentést, ami azt jelenti: a testület hivatalos véleménye szerint Magyarország egy

választási autokrácia hibrid rezsimmel.

Az Európai Parlament csütörtökön nagy többséggel – 433 igen, 123 nem és 28 tartózkodás mellett – elfogadta Gwendoline Delbos-Corfield zöldpárti politikusnak a magyarországi jogállam helyzetéről, az unió alapértékeinek Magyarország általi súlyos megsértéséről szóló jelentését.

A jelentés egy fontos politikai lépés a parlamenttől, ugyanis eddig soha nem fordult olyan elő, hogy egy uniós szerv Magyarországot nem demokratikus országnak nevezze. Márpedig a mostani döntés szerint
az Európai Parlament hivatalos véleménye az, hogy Magyarország választási autokrácia hibrid rezsimmel.

Gwendoline Delbos-Corfield Judith Sargentinitől vette át a magyarországi demokrácia állapotával kapcsolatos jelentést az Európai Parlamentben, amelynek akkor is árnyékraportőre volt, amikor az még Sargentinihez tartozott.

A Sargentini-féle jelentés azért volt fontos, mert ez volt az alapja a Magyarország ellen elindított hetes cikk szerinti eljárásnak.

(via 24.hu)

Valódi Hírek