Sértetten hisztiznek a fideszes képviselők, amiért az EP szerint már nem demokrácia Magyarország

Szerintük ez boszorkányüldözés.

Mint az várható volt, csütörtök délután az Európai Parlament – jelentős többséggel, 433 igen és 123 nem mellett – megszavazta a magyar jogállamiságról készült legújabb jelentést, amiről egy nappal korábban vitatkoztak a frakciók.

Az eddigi legkritikusabb állásfoglalás ez a magyar demokráciával kapcsolatban, ami a jelentés szerint az alapvető jogok és általában a jogállamiság tekintetében is leépült, és egy

választási autokrácia hibrid rezsimjének

tekinthető – nem hagyományos értelemben vett demokráciának.

A magyar kormánypárt jelenlévő képviselői természetesen azonnal reagáltak az eredményre.

Gál Kinga arról beszélt, hogy lassan egy évtizede

boszorkányüldözés

zajlik Magyarország ellen. Ő már akkor is itt állt, amikor a portugál zöld képviselő, Rui Tavares megírta jelentését, és harcolt Brüsszelnél a Sargentini-seregek ellen is, és jól tudja, hogy csak az otthon mindig elbukó ellenzék ármánykodásáról van szó.

Szerinte az ellenzék a magyar pedagógusok és orvosok érdekét semmibe véve azon dolgozik, hogy ne juthasson forráshoz az ország, és felháborítónak találja a magyar kormány ellen folytatott

koncepciós eljárást

az EP-ben – miközben a Bizottság és a kormány között konstruktív kommunikáció zajlik.

Hidvéghi Balázs azt hangsúlyozta, mennyire szégyenletes, hogy a válsághelyzetben a magyar ellenzék és a nemzetközi baloldal is arra pocsékolja a drága időt és energiát, hogy a magyar kormányt rágalmazza. Szerinte a háború és a hibás szankciós döntések miatt kialakult válsággal kéne foglalkozni ehelyett.

A fideszes politikus szerint a frakciók nem is akartak megállapodni a magyarokkal, mert nem is ez a céljuk: csak zsarolni akarnak, nem megállapodni, mert nem bírják elfogadni, hogy a magyarok negyedszerre is igent mondtak a Fideszre, és nemet a brüsszeli kioktatásra.

(via 444.hu)

Valódi Hírek