Az iskolában is 18 fokban kell majd fagyoskodniuk a diákoknak? — Megszólalt a kormány

Az állami alkalmazottak már pórul jártak.

Maratoni kormányülés után, csütörtökön 10 órakor rendkívüli kormányinfót tartott Gulyás Gergely. Többek között arról beszélt, hogy az állami intézményekben 18 fokban határozták meg a maximum hőmérsékletet.

A HVG újságírója arról érdeklődött, hogy az iskolákra és az intézményekhez tartozó infrastruktúrákra, például iskolai uszodákra, valamint az egyházi iskolákra is kiterjed-e a 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentési kötelezettség.

Gulyás elmondta, hogy a 18 fokos döntés egyelőre a központi államigazgatási szervekre vonatkozik,

mérlegelni fogják,

hogy az iskoláknál szükséges-e.

„Azonban a tanuszodáknál fel kell készülni arra, hogy lesznek, amelyeket be kell zárni, és el kell dönteni, hogy hol és meddig tudják őket nyitva tartani”

– fogalmazott.

Hozzátette: az egyházi iskolák is megkapják ugyanazt a támogatást, mint az államiak.

Szeretnének segíteni az egyházi fenntartású szociális intézményeknek is, de „a fenntartó az elsődleges felelős” Gulyás szerint.

(via Mérce)

Valódi Hírek