Kiderült, mióta kell putyini propagandát oktatni a magyar iskolákban

Volt, hogy a tényeket tanították.

Kedden írtuk meg, hogy a 8. osztályosok földrajz tankönyvének Ukrajnával foglalkozó része olyan, mintha maga Putyin megrendelésére készült volna.

A 2014-ben az oroszok által megszállt Krím-félszigetről oroszbarát szempontból ír, például azt, hogy:

„Az oroszok által lakott országrészekben a lakosság egyötöd része kevert orosz–ukrán nyelven beszél. Ennek ellenére a két népcsoport gyakran szemben áll egymással. Ellentétük fegyveres konfliktust is kirobbantott a Krím-félszigetért”

Az Ukrajnáról szóló fejezetben azonban egy szó sem esik a függetlenségét februárban egyoldalúan kikiáltó és Oroszország által elismert szakadár régióról, a most is a harcok középpontjában lévő donyecki és luhanszki területekről.

A könyv 2018-as kiadású, tehát a 2014-es események már meg tudtak volna jelenni benne.

A Telex olvasója elküldte a 2017-es kiadású könyvet, amiben még benne van a 2014-es fegyveres konfliktus. Az előző kiadású könyv azt írja, hogy Oroszország még „bekebelezte” a Krím-félszigetet, szerepel még benne Donyeck és Luhanszk körzete, a népszavazás és a sok áldozatot követelő harcok, ahogy azt is leírja, hogy az „Új Oroszországot” sem az ENSZ, sem az Európai Unió nem ismeri el.

(via telex.hu)

Valódi Hírek