Kiderült: Milliókat herdált el szavazatvásárlásra az ORÖ volt elnöke, így buktatták le

Van, aki szerint csőbe húzták.

Múlt héten robbant a hír, hogy letartóztatták az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökét, Agócs Jánost hivatali vesztegetés miatt. Azóta kiderült, hogy több önkormányzati képviselőt keresett meg, hogy

harmincmillió forint

ellenében átadja nekik saját vezetői tisztségét.

Most a HVG-nek szólalt meg az ORÖ elnökének lebuktatásában segédkező ifjabb Farkas László.

„Lebuktattam Agócsot, amiért az elnöki székét bocsátotta áruba, ezért őt most sokan sajnálják, áldozatnak tartják, akit becsapdáztak, én meg a vamzer lettem, de nem bánom, ennek csak így lehetett véget vetni”

— mesélte Farkas, Tiszabura független polgármestere.

„Én levest ettem, Agócs brassóit rendelt”

— árulta el az Agócs elfogása előtt elfogyasztott menüt Farkas, aki szerint a kecskeméti Csalánosi Csárdában augusztus 31-i találkozót előzetesen egyeztette az ügyészséggel, és már a vádhatóság útmutatásai alapján bonyolították le azt oly módon, hogy tettenérés legyen, mert a vesztegetés csak így, a pénz átadásával bizonyítható igazán.

„Úgy kezdődött, hogy Agócs megkeresett egy ORÖ-s képviselőt, hogy már belefáradt, átadná a posztját, de jó lenne, ha ezt valaki méltányolná, vagyis egy kis pénzt kéne virítani, hogy ő hátralépjen”

— mondta Farkas, aki szerint az eredetileg megkörnyékezett képviselőtársa helyett ő vállalta, hogy lesz

„az a hülye, aki ezt az ajánlatot benyalja”,

mint mondta, nem csak azért, mert ha bűncselekmény gyanúja jut a tudomására, akkor kötelessége feljelentést tenni, hanem azért is, mert Agócs lebuktatása nem esett nehezére.

Farkas szerint azért is gondolkodott Agócs a visszalépésen, mert már érezte, hogy elfogy körülötte a levegő, áprilisban még

méltatlansági eljárást is kezdeményeztek ellene,

amit a többség megszavazott ugyan, ám az indítvány egy formai hiba miatt érvénytelen volt.

Farkas augusztus elején a tiszaburai polgármesteri irodájában találkozott az ORÖ-elnökkel, aki akkor

30 millió forintért

ajánlotta fel, hogy visszalép a javára.

Ez az összeg úgy jött ki, hogy Agócs kiszámolta, a mandátumából hátralévő két év elnöki tiszteletdíja 18 millió forint, és még rádobott 12 milliót, ahogy mondta, azért, hogy a befektetései megtérüljenek.

Utóbbira azt a magyarázatot adta Farkasnak Agócs, hogy a szószólói választás neki sokban van, mert 8 képviselőt ki kellett fizetnie, és általában egy milliót kellett nyomni fejenként, hogy az ő megválasztását garantálni lehessen.

„16 éve így van ez, már 2006-ban is így lízingelt az akkori elnök szavazatokat, és azóta mások is követték ezt a rossz példát”

— nyilatkozta Farkas.

Farkas László szerint Agócs még azzal is előhozakodott, hogy valamilyen módon megoldást kellene találni arra, hogy lemondása után is

használhassa az ORÖ hivatali autóját, egy Audit.

„Agócsot az autóhoz kísértem, ekkor már nála volt a táska, vagyis az a kék műanyag irattartó, ami az ügyészségi fotón is látható volt, benne a 18 millióval, és akkor elkapták Agócsot a nyomozók”

— mesélte az elfogás pillanatáról Farkas, aki aztán viccelődve megjegyezte, hogy a kék irattartó, amiben a pénz volt, az övé volt, és kéri vissza, mert nagyon a szívéhez nőtt.

Agócs János továbbra is az Országos Roma Önkormányzat elnöke, de feladatait letartóztatásból nem tudja elvégezni, így Lakatos Oszkár lett a teljes elnöki jogkörrel felruházott vezető.

Lakatos szerint, „kápó módszerekkel” húzták csőbe Agócsot, ekkora szégyen nem érte még a magyar cigányságot.

Lakatos Gusztáv azon az állásponton van, hogy Agócsot megvezették, mindenesetre szerinte mihamarabb kellene egy fórumot vagy ORÖ-közgyűlést összehívni, hogy kibeszéljék ezt egymással.

Hasonlóan vélekedett a hvg.hu-nak nyilatkozva az ORÖ általános elnökhelyettese, Varga Zoltán, aki azt mondta, a hírekből értesült arról, mi történt az elnökkel, nagyon meglepődött, mert neki ilyesmit nem említett, hogy lemondana a posztjáról 30 millióért, ha tudta volna, hogy ezen gondolkodik, lebeszélte volna róla. Varga megjegyezte: a hatóság dolga kideríteni, mi is történt pontosan.

(via hvg.hu)

Valódi Hírek