Most érkezett: Rács mögé kerül az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Hivatalos.

A bíróság elrendelte a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnökének letartóztatását. Az ügyészség szerint Agócs 30 millió forintért árulta elnöki pozícióját, elfogásakor pedig rengeteg készpénzt is találtak nála, ám ő tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a hvg.hu-nak elmondta, a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírója

pénteken egy hónapra elrendelte az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását.

A döntés még nem jogerős, de az Agócs elleni, ügyészség által indítványozott kényszerintézkedés azonnal végrehajtható, aminek következtében az eddig őrizetben lévő roma vezető

letartóztatásba kerül.

Döntésüket úgy indokolták, hogy fenn áll a bűnismétlés veszélye, és hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti nyomozás meghiúsítását.

Agócs Jánost kedden vette őrizetbe a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, másnap hivatalosan csak annyit közöltek, hogy korrupciós bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják az ORÖ elnökét, és hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak ellene nyomozást. a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön további részleteket is közölt:

„Agócs János a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy

30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét”.

A 30 milliós összegből 18 millió forint járt volna Agócsnak a lemondáskor, a fennmaradó 12 milliót pedig később kellett volna átadni neki. Az elnök a gyanú szerint vállalta, hogy a pénz ellenében lemond elnöki tisztségéről. A lap kíváncsi volt az ügy további részleteire is, illetve érdeklődtek a hatóságoknál az ügyben szereplő másik személyről is, ám azt a választ kapták, miszerint „az eddigieken túlmenően további tájékoztatás »a büntetőeljárás érdekeire tekintettel nem adható«”.

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy az ORÖ elnöki posztja választott tisztség, ami nem átruházható — hasonlóan egy parlamenti képviselői mandátumhoz. Agócs tehát hiába tett ígéretet, hogy pénzért cserébe „átadja” tisztségét másnak, ezt nem valósíthatta volna meg.

A Blikk arról számolt be, hogy Agócs őrizetbe vétele meglepte családját. A lánya a lapnak azt mondta: „Derült égből villámcsapásként ért minket a hír. Soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen helyzetbe kerül az édesapám”.

(hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/09/01/most-erkezett-kiderult-hogyan-bukott-le-az-orszagos-roma-onkormanyzat-elnoke

Valódi Hírek