Kínos: Az Európai Bizottsághoz szaladt hisztizni Orbán gittegylete a helyreállítási alap pénzei miatt

Kérdéseik vannak az Európai Bizottsághoz.

Közérdekű adatkéréssel fordul a Fidesz-közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) az EU helyreállítási alapjának kezelése miatt az Európai Bizottsághoz – közölte az MTI, a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatója alapján.

Magyarország tavaly óta nem jut hozzá a koronavírus negatív gazdasági hatásait ellensúlyozni hívatott Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből járó forrásokhoz, az EU szerint a kormány által beadott terv hiányosságai és egyéb, nem teljesített feltételek miatt. A kormány viszont politikai zsarolásnak tartja a pénzek visszatartását, indoklásuk szerint azért, mert „Magyarország különutasságát bünteti a Bizottság”. A kormánypárti szervezet most emiatt érdeklődik.

Ifjabb Lomnici Zoltán az eseményen elmondta, az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez címzett levélben a Covid-járvány utáni, összesen több mint 700 millió eurós kedvezményes hitelből, illetve vissza nem térítendő támogatásból álló Next Generation EU-alap kezelésével kapcsolatban arra várnak választ, hogy „ez a pénz milyen forrásból származik, hol helyezik el, milyen kamata, hozama van, és milyen pénzmozgások történtek”.

Mindezek mellett arra is kíváncsiak, „kompenzálják-e azt a kárt, amit a magyar és lengyel kifizetések elhúzódása okoz, illetve helyénvaló-e az unió gazdasági szuverenitása szempontjából, hogy EU-n kívüli gazdasági érdekcsoportok finanszíroznak egyes tagállamokon belüli politikai csoportokat, tervezi-e az EU az erre vonatkozó szabályok szigorítását”.

Ifjabb Lomnici úgy látja, az Európai Bizottság elmarasztaló döntés nélkül tartja vissza az alapból Magyarországnak és Lengyelországnak járó pénzeket, és

„kérdés, hogy mi történik ezekkel, kinek lehet előnye abból, hogy nem utalják ki”.

Tavaly óta vitázik a magyar kormányzat az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap forrásainak ügyében. Az EU-s testület fő gondja hivatalosan az volt a magyar tervvel, hogy nem a célzott területekre fordította volna a pénzt a kormány, és nem adott garanciákat a források elköltésének korrupciómentességére.

2021-ben az összeget még előzetes feltételek nélkül folyósították volna,

ha a magyar kormány megfelelő tervet nyújtott volna be,

2022-től viszont már csak konkrét vállalásokhoz kapcsolódva járna a pénz. Azt is előírták az EU helyreállítási tervében, hogy a tagállamoknak ellenőrző rendszert kell működtetniük, amely biztosítja, hogy nem fordul elő csalás, korrupció és összeférhetetlenség a támogatások elosztása során.

Navracsics Tibor külön uniós miniszteri pozíciót is kapott, hogy hazahozza a forrásokat. Szerinte nem a magyar kormányon fog múlni, ha nem tudnak megállapodni az Európai Bizottsággal, illetve nemrég arról is beszélt, hogy már nem a szakpolitikai kérdésekben, hanem a politikai akaratban látja a megállapodások akadályát. A megállapodás egyengetése jegyében nemrég törvényjavaslatokat is benyújtott az Igazságügyi Minisztérium. A magyar kormányon kívül csak a lengyelnek van hasonló vitája az EU-val az alapról, tőlük igazságügyi reformokat kért a Bizottság, és erről előzetes megállapodás született is, de aztán Varsó újra bekeményített.

Összesen egyébként mintegy 2300 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás járna Magyarországnak az alapból. Az, hogy a pénz még nem érkezett meg, nem szabott gátat annak, hogy a kormányzat

az összeg mintegy negyedét, 527 milliárd forintot már előre kiosszák papíron.

(telex.hu)

Valódi Hírek