„Méltatlan és felelőtlen” — Tiltakoznak a doktoranduszok és a színikritikusok Karsai György kirúgása ellen

Magyarázatot követelnek.

Nem tudják, milyen érdekeket szolgál Karsai György, a Doktori Iskola vezetőjének indoklás nélküli kirúgása, de biztos, hogy nem a Doktori Iskoláét és nem a hallgatókét — kezdik Rátóti Zoltánhoz, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) rektorához intézett nyílt levelüket az egyetem doktoranduszai, doktorvárományosai és doktorjelöltjei, melyet a Népszava idézett. Hozzátették, azt külön ízléstelennek tartják, hogy ezt követően „jókedélyű posztban” búcsúzik tőle az intézmény honlapján.

„Súlyosan méltatlannak és felelőtlennek tartjuk mind az eljárást, mind a döntést, mellyel a Doktori Iskola további sorsát veszélyezteti”

— írték, hozzátéve, Karsai a Doktori Iskolát a hallgatók és a tudomány iránti legmagasabb fokú elkötelezettséggel vezeti, így csak személyes ellenérzés állhat az elbocsátás hátterében, ez pedig elfogadhatatlan. Ezért – mint egyetlen lehetséges megoldás – ennek

a döntésnek a visszavonását kérik.

Tiltakozik a Színházi Kritikusok Céhe elnöksége is, közleményükben felidézték, hogy Rátóti még a sajtó kérdésére sem indokolta, miért kellett „a szakmában széles körben elismert, tudását, rátermettségét és pedagógiai készségeit számtalan alkalommal bizonyító, mind a modellváltás előtt vele együtt dolgozó tanárok, mind pedig a hallgatók által támogatott, nagyszerű szakembernek távoznia az egyetemről”. A lépést nem csak méltatlannak és elfogadhatatlannak tartják, de úgy látják, a jogszerűsége is kérdéses, az emberi oldalt nem is említve — tették hozzá.

„Karsai György korábban egyértelműen politikai alapú támadások céltáblájává vált”

— hívták fel a figyelmet, kiemelve Vidnyánszky Attila, az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriuma elnökének korábbi nagy port kavart kijelentését.

„Amennyiben Karsai György kirúgása mögött politikai ok állt, az törvény- és Alaptörvény-ellenes; már csak ennek tisztázása miatt is elengedhetetlen lenne nyilvánosságra hozni egy színházszakmai és/vagy pedagógiai érvekkel megtámogatott indoklást, ha ugyan létezik ilyen”

— fogalmaztak.

Egyúttal szolidaritásukat fejezik ki Karsai Györggyel, megköszönve neki, amit az elmúlt évtizedekben tett a magyar színházi szakma előremeneteléért.

(hvg.hu)

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2022/08/26/folytatodik-a-leszamolas-kirugtak-az-szfe-doktori-iskolajanak-vezetojet

Valódi Hírek