„Semmiféle történelmi hagyomány nem erősíti, hogy a magyar katonanemzet” — Cáfolták a honvédelmi miniszter kijelentéseit

Komoly veszélyeket hordoz a magyar haderőfejlesztés.

A magyar haderőfejlesztésnek és fegyverkezésnek az a veszélye, hogy az összes környező kelet-európai országban, ahol félnek a magyar nacionalizmustól, ugyanazt fogja csinálni, és beindul egy fegyverkezési verseny. Ennek már számos jele van — nyilatkozta a Hírklikknek Juhász Ferenc korábbi honvédelmi miniszter.

A magyar fegyverbeszerzések egy jelentős részére pedig úgy tekinthetünk, hogy azok az új „stadionok”, amelyekből könnyen gyorsan tudnak pénzt kilopni. Juhász Ferenc arra is kitért, hogy

semmiféle történelmi hagyomány nem erősíti azt, hogy a magyar olyan nagyon-nagyon katonai nemzet lett volna.

„Az a baj, hogy a magukat konzervatívnak mondó politikusok, mint Hende Csaba volt honvédelmi miniszter, és jelenlegi utóda, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a külsőségekből, a látványos elemekből nagyon sok következtetést vonnak le. Hende beöltöztette a fél hadsereget díszegyenruhába, hogy tisztelegjenek neki különböző helyeken, a mostani honvédelmi miniszter előszeretettel jár katonai egyenruhában és jelenik meg olyan helyeken, ahol ilyenfajta „mulatságok” vannak. Holott neki a kiképzésekre, a felkészítésre kellene összpontosítania. Ráadásul semmiféle történelmi hagyomány nem erősíti azt, hogy a magyar olyan nagyon-nagyon katonai nemzet lett volna”

— mondta Juhász Ferenc, arra vonatkozóan, hogy valóban „katonanemzet”-e a magyar, mint ahogyan azt a honvédelmi miniszter korábban állította.

Hozzátette: Szalay-Bobrovniczky azt szeretné, legyen olyan képesség, amely egyáltalán esélyt ad arra, hogy a haza önmagát megvédje, és ez egy honvédelmi minisztertől normális elképzelés. Ezzel önmagában nincs baj. A baj azzal van, ha egy olyanfajta hamis tudatot próbálnának elültetni, ami arról szólna, hogy a magyar katona fényes győzelmeket aratott a világ össze hadseregén, és puszta tekintetünktől most is mindenki térdre rogy. Ezt próbálják elhitetni, ezt próbálják sulykolni, ami szerintem helytelen — jegyezte meg.

Arra, hogy a honvédelmi miniszter szerint a magyar kormány Közép-Európa legjelentősebb haderőfejlesztési programját hajtja végre, és hogy Magyarország továbbra is a béke pártján áll, de a békéhez erő kell, az erőt pedig haditechnikánk és katonáink garantálják, úgy reagált: A kormánynak az utóbbi három-négy évben az a megfogalmazott, hangsúlyos üzenete a magyar nép felé, hogy erősödni kell, fegyver kell.

„Én viszont azt gondolom, hogy a fegyverbeszerzések egy jelentős részére úgy tekinthetünk, hogy azok az új »stadionok«, amelyekből könnyen, gyorsan tudnak pénzt kilopni.

Némely beszerzés stratégiailag nem igazán indokolt, vagy legalábbis nem látszik az az összkép, ami szükséges ahhoz, hogy miért azt, miért úgy, miért annyiért fejlesztik. Az, hogy titokban néhányan eldöntik, nagyon helytelen. A világon ezek mindenütt transzparensek, átláthatóak, nyomon követhetőek. Nálunk nincs egy értelmezhető katonai stratégia, hogy ki ellen védjük magunkat, milyen veszély ellen kell felkészülni, annak a veszélynek az elhárítására milyen eszközök kellenek”

— fogalmazott, majd elmondta, a NATO-ba, mint egy közös védelmi rendszerbe léptünk be, amihez nyilván nekünk magunknak is hozzá kell járulni olyan képességekkel, amelyek másutt, mások megsegítésében is hasznosak lehetnek.

A magyar haderőfejlesztés, fegyverkezés azt a veszélyt hordozza, hogy az összes környező kelet-európai ország, ahol félnek a magyar nacionalizmustól, ugyanazt fogja csinálni, tehát itt beindul egy fegyverkezési verseny.

Ennek már számos jele van, hiszen a csehektől a szlovákokig, másokig a magyar hatásra tekintettel fegyverbeszerzéseken gondolkodnak.

A lap rámutatott, hogy még 500-an sem jelentkeztek a szeptember 5-én második alkalommal induló Önkéntes Katonai Szolgálatra, pedig „fűt-fát ígérnek nekik: a katonai pálya izgalmaiba való betekintés mellett, a képzés ideje alatt fizetést, a felsőoktatásba jelentkezőknek plusz pontokat. A honvédelmi miniszter találó kifejezésével kapcsolatban, miszerint „katonanemzet vagyunk” Juhász Ferenc úgy reagált:

„Már az is kész csoda, hogy ennyien jelentkeztek. Nyilvánvaló kudarcát jelzi annak az elszánásnak, hogy majd önkéntes tartalékosokkal fogják felturbózni a magyar hadsereget. Ez is pontosan cáfolja azt a fajta hagyományt, amit ők szeretnének elültetni, hogy a magyar katonanemzet. A magyar fiatalok ódzkodnak ettől, és a családjuk – mit ne mondjak – irtózik attól, hogy a gyerekük katona legyen”.

(hirklikk.hu)

https://nyugatifeny.hu/2022/08/18/szalay-bobrovniczky-kristof-bejelentette-magyarorszag-katonaallam

Valódi Hírek