Az agrárminiszter úgy tudja, nem kivágják, hanem telepítik az erdőket (+videó)

Eszük ágában sincs kivágni.

„Bőven van fa, van tartalék, a magyar erdők biztonságban vannak az energia-veszélyhelyzetben is” – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a hirado.hu-nak.

A kormánymédiánál úgy tudják, több civil szervezet és baloldali politikus napok óta a védett erdők kivágásáról szóló álhíreket terjeszt. Ennek kapcsán Nagy István azt mondta közösségi oldalára feltöltött videójában:

„A magyar erdőket eszünk ágában sincs kivágni”!

„Felelős erdőgazdálkodást folytatunk és Európa legnagyobb

erdőtelepítési programját hajtjuk végre.

Nagyon sok fát ültetünk és jóval kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek. A magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is”

— fogalmazott.

Hozzátette, hogy az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000-es területeken az őshonos erdők tarvágása, utalva ezzel egy sebtiben, utólag meghozott rendeletre.

 

Valódi Hírek