Sokkoló drágulás a boltokban: 34 százalék felett az élelmiszerárak inflációja

Akad olyan termék is, aminek 120 százalékkal nőtt az ára tavaly óta.

Egyre durvább kép rajzolódik ki a G7 gazdasági portál élelmiszerár-mérései alapján: az elmúlt egy évet nézve az találták, hogy a magyar boltokat több hullámban érintette a drasztikus drágulás. Az első hullámban, 2021 végén a korábbi 1-2 százalékról 10 százalék környékére ugrott az éves alapon mért infláció, azonban február-márciusban 10 helyett már 20 százelékról volt szó, újabban pedig minden hónapban 5 százalékkal nagyobb értéket mérnek a szakértők.

Így az áprilisi húsz százalékról májusra 25, júniusra 30, júliusra pedig 35 százalékos áremelkedés lett. Viszont azt kiemelnénk, hogy éves alapról van szó, vagyis nincsenek beleszámolva a szezonális hatások.

A G7 négy boltlánc termékeit nézte végig (Aldi, Lidl, Penny és Tesco), és arra jutottak, hogy

a zsemle és a kifli ára 120 százalékkal emelkedett, a félbarna kenyéré pedig 107 százalékkal, a spagetti tésztáért pedig a tavaly ilyenkori ár dupláját kell a kasszánál kifizetnünk.

A trappista sajt 92 százalékkal, a só 69 százalékkal, a kefír és a tejföl 50-50 százalékkal, a liszt pedig 25 százalékkal emelkedett.

„Amit egy éve a négy bolt átlagában még 16 324 forintért megkaptunk, azért most 21 930 forintot kellett fizetnünk, ez 34,3 százalékos emelkedésnek felel meg”

— összegezte a portál tapasztalatait.

(g7.hu / hvg.hu)

Valódi Hírek