Friss kutatás: Vezeti Magyarország a szégyenlistát — Egész Európában itt a legdrágább az élelmiszer

Nagy a baj.

Nem sok jó hírrel lehet találkozni az mfor.hu legújabb nemzetközi élelmiszerár-összehasonlításában: a gazdasági lap arról számolt be, hogy a hazai árak növekedése a régióban is magasan kiemelkedik, de

Európában is dobogós

a magyar élelmiszerek drágulása.

Az Eurostat (az Európai Unió közös statisztikai hivatala) honlapján elérhető az arra vonatkozó statisztika, hogy az egyes termékcsoportok ára hogyan változott az elmúlt év azonos időszakához képest júniusban.

Ezek alapján a lap arra volt kíváncsi, hogy most, amikor csúcson van az infláció, és egyre súlyosabb drágulással szembesülünk, hol áll a hazai élelmiszerek árának emelkedése a nemzetközi mezőnyben.

Az élelmiszerek esetén rögtön érezhető, hogy nagy baj van, hiszen Magyarországon az Eurostat adatai szerint júniusban 24,2 százalékkal drágult az összefoglaló kategória 2021 azonos időszakához képest,

ennél jelentősebb áremelkedést pedig csak Litvániában és Bulgáriában tapasztaltak.

A régióban a legközelebb a hazai árszínvonal alakulásához Csehország volt 19,1 százalékos drágulással, míg az árak a régió országai közül aránylag Lengyelországban emelkedtek a legkevésbé, 13,4 százalékkal.

Szembetűnő, hogy európai szinten is kiugró, ahogy drágul a kenyér Magyarországon.

Ez júniusban sem változott, sőt a múlt hónapban már újabb lélektani határt ért el az áremelkedés, hiszen a hivatal adatai alapján 40,9 százalékkal drágább a kenyér most itthon, mint egy évvel korábban.

Ezzel Magyarország második a szégyenlistán a közel 50 százalékos bolgár áremelkedés után – a harmadik legdurvább kenyérdrágulást a litvánok szenvedték el, 28,8 százalékkal.

A régión belül a cseh árindex áll a legközelebb a hazaihoz, 28,7 százalékkal, míg a legkevésbé Romániában emelkedik a kenyér ára a régióban, 23,6 százalékkal.

Két olyan termékkör volt, ahol júniusban az egész Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legjobban az árak. Ezek közül az első nem más, mint a szárnyasfélék csoportja.

Az, hogy a csirke- és pulykahús árát jelző statisztika ilyen jelentős mértékben emelkedett az elmúlt időszakban, abból a szempontból különösen érdekes, hogy Magyarországon a csirke farhát, a csirkemell, és egyes csirkeaprólékok árát 2022 február elsejétől szintén az árstop keretében rögzítették.

Itthon júniusban 37,1 százalékkal drágult ezen termékek ára az előző év azonos időszakához képest, megelőzve ezzel Bulgáriát és Lengyelországot a képzeletbeli dobogón.

A régiós országok közül e tekintetben is Romániában a legjobb a helyzet, hiszen ott 15,4 százalékos volt a drágulás.

A második, ami talán sokkal érdekesebb, és egyben sokkolóbb drágulás a „margarin és növényi zsírok” néven futó termékcsoportnál látható, az Eurostat adatközlésében idetartozik a jelenleg szintén árstop alá eső finomított napraforgó-étolaj is. Ez azonban csak minimálisan (ha egyáltalán) fogta vissza az áremelkedést, hiszen júniusban

58,2 százalékkal hagytunk ott többet a boltokban

ezekért a termékekért, mint egy évvel korábban — ez a brutális drágulás pedig az egész EU-ban kiugró.

A dobogó második helyét egy másik régiós ország, Lengyelország szerezte meg, 52,1 százalékkal, míg a harmadik legmagasabb drágulást északi szomszédunkban, Szlovákiában mérték: 47,5 százalékot.

A régióban a termékcsoport egyébként a legkevésbé Romániában drágult, 20,5 százalékkal.

A Privátbankár.hu júliusi Árkosár felmérésében a hazai boltokban járva azt tapasztalta, hogy

70 százalékkal kerül a margarin többe, mint egy évvel korábban.

A kormányzati árstop hatása továbbra is csak minimálisan látszik a tartós tej drágulásának alakulásán, amelyet részben indokol az, hogy az intézkedés hatálya alá csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú termék tartozik.

Ezzel együtt májushoz képest júniusban már a régióban nem Magyarországon, hanem Csehországban drágult a legjobban a tej, 18,4 százalékkal, míg itthon 15,8 százalékkal fizettünk többet az egy évvel korábbi árakhoz képest.

Gyakorlatilag megegyezik a kép a sajtok és túró termékcsoportjának esetében is, — amiket az Eurostat egy termékkategóriaként kezel, az adatközlés sajátossága miatt –, hiszen az áremelkedési dobogó három helyezettje Litvánia, Magyarország és Lettország. Csupán a mérték különböző, és nem is kicsit, míg a joghurtok esetében „csak” valamivel több mint 25 százalékos drágulást kellett lenyelnünk, addig

a sajtok és a túró esetében júniusban már 41,9 százalékkal fizettünk többet a boltokban, mint egy évvel korábban.

A halak esetében pedig az volt a feltűnő az elmúlt hónapokban, hogy valami nincs rendben: júniusban már 22,1 százalékkal kellett többet fizetnie a magyaroknak a halak és tenger gyümölcsei termékekért, mint tavaly, ez az áremelkedés pedig az uniós dobogóra is elegendő volt Észtország 36,2, illetve Finnország 27,3 százaléka mögött.

A hazai áremelkedést a régióból Lengyelország közelíti meg 16,1 százalékkal, míg a termékcsoport legkevésbé Csehországban drágult, hiszen itt 9,1 százalékos áremelkedést mértek 2021 azonos időszakához képest.

A teljes kép biztosítása érdekében azonban fontos megjegyezni, hogy léteznek olyan élelmiszerek is, amelyek esetében a drágulás az uniós átlaggal megegyező, vagy az alatti volt júniusban.

Ilyenek voltak a liszt és gabonafélék (19,7 százalék), a disznóhús (11,3 százalék), a cukor (5,7 százalék), valamint a krumpli (4,7 százalék) – ez utóbbi egyébként uniós szinten is kiemelkedően alacsony.

Ugyan a disznóhús és a cukor esetében továbbra is úgy tűnik, hogy sikerült megfékezni az áremelkedést az árstoppal, különösen más uniós tagországokhoz és régiós szereplőkhöz képest, az semmiképpen sem jó jel, hogy hét olyan termékkategóriát is találtunk, ahol a magyar áremelkedés

az uniós rangsor élmezőnyében van,

két esetben pedig kiugróan vezeti is azt.

Szintén érdekes, hogy bár Orbán Viktor továbbra is előszeretettel emlegeti a háborús inflációt, több, más Ukrajnával és Oroszországgal közvetlenül szomszédos országban sem tapasztalható az, hogy Magyarországhoz hasonlóan elszálltak volna az élelmiszerárak.

(mfor.hu)

Valódi Hírek