FRISS: A DK kifizeti a futár büntetését, akit 75 ezerre bírságoltak a KATA-tüntetésen (+videó)

Ezt Kálmán Olga jelentette be.

Mint ismert, a KATA eltörlése miatt indult kedd esti tüntetésen a joggal felháborodott tömeg lezárta a Margit hidat. A tüntetésen részt vett a DK egyik fiatal aktivistája is, aki futárként dolgozik az egyik nagy házhozszállító cégnél katásként, legalábbis szeptember 1-jéig, a KATA jelenlegi formájának megszűnéséig — mondta Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szombati sajtótájékoztatóján.

Kálmán Olga elmondta: a fiatal aktivista erre a tüntetésre futárként ment ki végső elkeseredettségében, hiszen sokakhoz hasonlóan ő sem tudja, hogy szeptembertől miből és, hogyan fog megélni.

Kálmán Olga ezek után arról számolt be, hogy az aktivista a tüntetés utáni napokban, levelet kapott a II. kerületi Rendőrkapitányságtól, amelyben

„kétrendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” miatt,

75 ezer forintra

büntette meg a rendőrség.

„Nem elég, hogy az Orbán-kormány kihúzta alóla a megélhetését, még meg is büntetik 75 ezer forintra, amiért kiment az utcára és kifejezte a véleményét a kormányzati megszorítással kapcsolatban”

— hangsúlyozta Kálmán Olga.

„A Demokratikus Koalíció szerint végtelenül pofátlan és felháborító, hogy még a rendőrség is 75 ezer forintra bírságolja a kormány által tönkretett, a kormányzati megszorítás ellen felszólaló katásokat. Előbb elvették a megélhetésüket, majd adócsalónak kiáltották ki őket, végül pedig még meg is bírságolják őket, ha felemelik a szavukat”

— emelte ki a politikus, majd hozzátette:

„Nos, el a kezekkel a katától! És el a kezekkel a katásoktól!”

Kálmán Olga közölte: ha a Fidesz azt gondolja, hogy ilyen szabálysértési bírságokkal befoghatja a joggal felháborodott magyarok száját, akkor már most készüljön egy forró őszre, ha már a lakásokban úgyis hideg lesz a rezsinövelés miatt.

A politikus közölte: ők kifizetik a bírságot az aktivista helyett, hiszen ha nem így tennének, akkor már a hónap végéig sem maradna pénze.

Kálmán Olga arról is beszámolt, hogy több hasonló bírságot is kaptak a tüntetésen megjelenő futárok, amivel kapcsolatban hozzátette, az ő megkeresett pénzükre is extra profitként igényt tart a kormány.

„A szabálysértési határozat indoklása úgy fogalmaz, hogy az aktivistánk az általa hajtott kerékpárral, szándékosan akadályozta a forgalmat azzal, hogy »indokolatlanul lassan haladt, mert a lassú haladást semmi nem indokolta«”

— hívta fel a figyelmet a politikus, hozzátéve, a kormány és az általa irányított rendőrség nagyon kreatívan tudja büntetni azokat akik felszólalnak a brutális orbáni megszorítócsomag bármely adóemelése vagy megszorítása ellen.

Amikor el kell hallgattatni a magyarokat, vagy pénzt kell beszedni tőlük, akkor hirtelen fontos lesz a KRESZ leghalványabb vesszője is, nehogy sokan akarjanak a megszorítások ellen tüntetni.

„A teljes határozat másolatát természetesen a sajtó rendelkezésére bocsátjuk. A Demokratikus Koalíció végtelenül pofátlannak és felháborítónak tartja, hogy még a rendőrség is 75 ezer forintra bírságolja a kormányzati megszorítás ellen felszólaló katásokat”

— fogalmazott Kálmán Olga.

Videó:

.

Valódi Hírek