Botrány: Ezreket rövidít meg a kormány azzal, hogy megszüntette a felnőttpelenkák tb-támogatását

A kisebb méretű kerekesszékek esetén is hasonlóan járt el a magyar kormány.

Az Essity egészségügyi, higiéniás termékeiről ismert svéd vállalat magyarországi képviselete június végén arról tájékoztatta a gyógyszertárakat, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) döntése értelmében a cég által gyártott TENA Slip márkájú nadrágpelenkák

lekerülnek a TB-támogatásban részesülő termékek listájáról.

A Mérce cikkében a Pénzcentrum összegzése alapján arra is felhívja a figyelmet, az egészségbiztosítási alapkezelő döntésének értelmében a TENA termékeinek ára a jövőben a típustól és a kiszerelés méretétől függően 5 és 8 ezer forint között mozoghat. A gazdasági szaklap által megkérdezett gyógyszerész arra is rámutatott, hogy a felnőtt pelenkák esetében alkalmazott 30 százalékos TB-támogatással rendelkező fogyasztói ár sokszor alacsonyabb, mint amennyiért a patikák be tudják szerezni ezeket a termékeket.

A NEAK döntése kiemelten sújtja azokat a társadalmi csoportokat, akinek a problémáival a kormány régóta nem hajlandó érdemben foglalkozni: ilyenek az idős betegek és a veleszületett fejlődési rendellenességekkel élők — hívják fel a figyelmet.

„A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a piacon jelenleg nincsen jó minőségű alternatívája a TENA Slip termékcsaládnak, aminek következtében a gyermekeiket ápolók szülőknek súlyos, a mindennapokban jelentős kényelmetlenséget okozó kompromisszumokat kell kötniük”

— fogalmazott a Mérce kérdésére Csordás Anett, a központi idegrendszeri sérült gyermekek ügyéért küzdő Lépjünk, hogy léphessenek egyesület vezetője. Hozzátette: az állam még a szociális alapon járó közgyógyellátás rendszerén keresztül sem biztosít megfelelő támogatást ezeknek a termékeknek a megvásárlásához.

A Lépjünk, hogy léphessenek Facebook-oldalán hozzászóló érintettek arra hívják fel a figyelmet, hogy a TB csak napi három pelenka összegében nyújt támogatását, ami nem minden esetben elegendő mennyiség. Ennek következtében sokaknak valódi segítség hiányában maguknak kell kigazdálkodniuk az a több tízezres összeget, melybe ezeknek az eszközöknek a megvásárlására kerül havonta.

Csordás elmondása szerint nem a nadrágpelenkák esete az egyetlen példája annak az elmúlt évekből, hogy a kormányzat megszünteti a tb támogatást egyes gyógyászati eszközökre,

hasonlóan jártak el a kisebb méretű kerekesszékek kerekeinek vagy éppen a mozgásukban korlátozottak által használt alátétek esetében is.

Csordás Anett szerint ez a politika azokat az állampolgárokat és családtagjaikat bünteti, akiknek érdekérvényesítési képességi erősen korlátozottak és a nyilvánosság ritkán értesül az általuk megélt problémákról.

Azt is elmondta, hogy a TENA Slip nadrágpelenkák esetében nemcsak a tb támogatást szüntették meg,

de azt az engedélyeztetési eljárást is körülményesebbé tették , amely ahhoz szükséges, hogy a gyógyszertárak árusíthassák ezeket a termékeket.

Csordás Anett elmondása szerint a Lépjünk, hogy léphessenek Közhasznú Egyesület elsődleges célja jelenleg a tb támogatás megvonása által érintettek körének felmérése. Ezt követően a forgalmazó céggel is szeretnének tárgyalásokat folytatni arról, hogy milyen méretű állami támogatásra lenne szükség. A politikai döntéshozókra is igyekeznek nyomás helyezni

annak érdekében, hogy megoldódjon a gyógyászati eszközök hozzáférhetősége.

Ennek részeként Novák Katalin köztársasági elnököt is felkeresték az államfővé választása előtt, ahonnan azt az információt kapták, hogy „utánanéznek a kérdésnek”.

Ezzel kapcsolatban keresték telefonon az elnöki hivatal sajtóosztályát, ahol azonban nem kaptak választ a kérdéseikre.

(merce.hu)

(Kiemelt kép: jogaszvilag.hu)

Valódi Hírek