DK: A kormány adjon 100 ezer forintot a nyugdíjasoknak az elszabadult infláció miatt! (+videó)

Szerintük egy ízléstelen tréfa a 3,9 százalékos „nyugdíjkorrekció”.

Beszámoltunk róla, hogy ebben a hónapban valósulhat meg az évközi 3,9 százalékos „nyugdíjemelés”, a kormány átlagosan 4-5 ezer forinttal szúrja ki a nyugdíjasok szemét.

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kormány által odavetett 3,9 százalékos nyugdíjemelés

felér egy ízléstelen tréfával,

mivel az élelmiszer-infláció a 30 százalék közelében van és nagyjából ugyanezen a szinten lehet a nyugdíjas infláció is.

„Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasoktól idén a sokszorosát vette el az orbáni infláció. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány

adjon 100 ezer forintot

a nyugdíjasoknak az elszabadult infláció miatt. Azok után, hogy az orbáni infláció a nyugdíjemelés többszörösét vitte el, ez lenne a minimum elvárható segítség a Fidesz-től”

— emelte ki a politikus, hozzátéve: elég volt abból, hogy ez a kormány törvénytelen úton egymás után jelenti be a megszorító intézkedéseket, új élelmiszeradóval áthárított gyógyszeradóval teszi nehezebbé a nyugdíjasok életét, majd aprópénzt küld nekik, nyugdíjkorrekció címén.

Gréczy Zsolt arra is figyelmeztetett, hogy nem lehet így bánni azokkal, akik végigdolgozták az életüket ebben az országban. Hangsúlyozta: minden nyugdíjast 100 ezer forinttal kell kárpótolni az orbáni infláció miatt.

Gréczy szerint az, hogy mára megfizethetetlen lett egy egyszerű bevásárlás is, nem a nyugdíjasok okozták, hanem a kormány.Előbb hosszú évek rombolásával

275 forintról 400 forintra lökték a forint-euró árfolyamot,

majd még megszorításokkal is drágábbá tették a nyugdíjasok életét, elég csak az új élelmiszeradóra, vagy az emberekre áthárított ágazati különadók között szereplő gyógyszeradóra gondolni.

„Az Orbán-kormány most mégis azt várja el az idősektől, hogy ők fizessék meg a Fidesz elhibázott gazdaságpolitikájának az árát, húzzák meg ők a nadrágszíjat a gyenge forint miatt, és viseljék a kormányzati megszorításokat is, míg a felelősök milliós fizetésekkel üldögélnek a parlamentben. Ez megengedhetetlen ebben a helyzetben. Egy felelős kormány segítene a nyugdíjasoknak!”

— jelentette ki Gréczy Zsolt.

Videó:

.

Valódi Hírek