Moszkva az orosz tanterv követésére kényszeríti az Ukrajna megszállt részein dolgozó tanárokat

Minden iskolának az orosz szabványok szerint kell működnie.

Két tűz közé kerültek az oroszok által megszállt ukrajnai régiókban dolgozó tanárok. Ha nem követik az orosz tantervet, akkor fel kell mondaniuk, és a kilakoltatás veszélye fenyegeti őket, viszont ha igent mondanak az orosz tantervre, akkor a régió visszaszerzése után Ukrajna vonhatja őket felelősségre, és akár három évre börtönbe kerülhetnek — írja a Euronews.

Oroszország felszólította a délkelet-ukrajnai megszállt területeken élő ukrán tanárokat, hogy

írjanak alá egy olyan dokumentumot, mely igazolja, hogy áttérnek az orosz tanterv oktatására.

A lépés miatt rengeteg tanárt kerül nehéz helyzetbe, mivel ha nem írják alá a papírt, akkor azon túl, hogy elveszíthetik állásukat, még az orosz erők megtorlásának veszélye is fenyegeti őket. Ha pedig aláírják, akkor az ukrán hatóságok vádat emelhetnek ellenük, mivel

az orosz tananyag tanítását az ellenséggel való együttműködésként értelmezik.

A lap tájékoztat, hogy a Guardian beszélt a megszállt területeken élő tanárokkal. Cikkükből kiderül, hogy június közepén egyes újonnan kinevezett helyi hatóságok közölték velük, hogy július 21-ig vagy aláírnak egy dokumentumot, amely igazolja, hogy készek követni az orosz tantervet, vagy felmondanak – többeket megfenyegettek, hogy amennyiben nem hajlandóak együttműködni, kilakoltatják őket otthonukból.

Szergej Kravcsov orosz oktatási miniszter júniusban bejelentette, hogy az új tanév szeptemberi kezdetével az oroszok által megszállt ukrajnai területeken

minden iskolának az orosz szabványok szerint kell működnie.

Leszögezte: „Mindent megteszünk, hogy szeptember 1-jén megnyissanak az iskolák, és hogy azok az orosz szabványok szerint működjenek. Az integráció (?) első lépése a tanárképzés és a megfelelő tankönyvek biztosítása”.

Egy Harkivban élő tanár a Guardiannek elmondta, hogy eddig csak a történelem-, a földrajz- és a nyelvtantanárokat, illetve a pedagógusokat kérték fel a dokumentum aláírására, a reál tárgyakat tanító tanárokat nem, mivel az ő tantárgyaik „nem hordoznak orosz propagandát”.

Megjegyzik, hogy az irodalomból eltűnhetnek az ukrán írók művei, az orosz történelem tananyagából pedig kikerül a szovjet időszak elnyomó politikája és a birodalmi múltat kritizáló szemlélet.

Az ördögi és barbár eljárás miatt a tanárok két tűz közé kerültek: ha nem írják alá a papírt, az oroszok bánnak el velük, de ha Ukrajna esetleg visszafoglalja a területet, akkor az ukrán hatóságok vonhatják őket felelősségre, Ukrajna ugyanis az orosz tanterv szerinti oktatást kollaborációnak tekinti, ami három év börtönnel büntethető. Szergej Gorbacsov, Ukrajna oktatási ombudsmanja ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy

különbséget kell tenni, hogy egy tanár nyomás alatt írta-e alá a dokumentumot, vagy ténylegesen együttműködött.

A Cedos nevű független ukrán szervezet szerint – amely 2010 óta dolgozik a társadalmi fejlődésen – a megszállt területeken dolgozó tanárokra és pedagógusokra hatalmas nyomás nehezedik. Említik egy a Zaporizzsja régióban lévő iskola esetét, ahol egy iskolai vezető a megszállókkal együttműködve arra kényszerítette a tanárokat, hogy az orosz tanterv szerint haladjanak.

„A pedagógusok egy része felmondott, hogy elkerülje a megszállókkal való együttműködést”

– írják, majd hozzáteszik, a vezető viszont megfenyegette őket, hogy ha nem kötnek egyezséget, akkor a parancsnokságra hurcolják őket, ahol akár „az életük is veszélybe kerülhet”.

Kijev oktatási vezetője, Olena Fidanyan közölte, hogy Kijevben mindent megtesznek azért, hogy az oktatás szeptember 1-én megkezdődjön. Az iskolák környékét átvizsgálják, és ha találnak robbanóanyagot, akkor semlegesítik azokat, az óvóhelyekre pedig visznek vizet, illetve gyógyszereket és egyéb létfontosságú dolgokat.

(guardian.com / euronews.com)

Valódi Hírek