FRISS: Novák Katalin úgy tudja, a művészetre, a kultúrára, a legsötétebb időkben is szükség van

Úgy véli, nincs olyan, hogy „jó háború”.

Ismét megnyilatkozott Novák Katalin államfő az orosz-ukrán háborúról, a közösségi oldalán: nincs jó és rossz háború, a háború szükségszerűen rossz.

Novák Katalin szerdán a Szépművészeti Múzeumban a „Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a Párizsi Pompidou Központból” című kiállítás megnyitóján mondott beszédében is azt hangsúlyozta, hogy nincs jó háború, és kijelentette:

az Oroszország által indított háború tőlünk néhány száz kilométerre nem pusztán fenyegetés, hanem a megélt valóság.

„Ennek a háborúnak nem lehet győztese, csak vesztesei lehetnek, mindannyian a vesztesei vagyunk és leszünk ennek a háborúnak. Mi a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút”

— jelentette ki a kiállításmegnyitón az államfő.

Novák a vágyott béketárgyalást olyan „nyitott ablaknak” titulálta, ami oly gyakran megjelenik Henri Matisse képein is, és ami kiutat mutat a sötétségből. A kiállításon pedig egy olyan művésznek a képeit, alkotásait csodálhatjuk meg, akinek meg kellett élnie két világháború borzalmait is — fogalmazott.

Matisse nem tette le az ecsetet 1914-ben, és nem tette le 1939-ben sem – hangoztatta az államfő, „a színskála változott sötétebbre” a palettáján. „Azért sem tette le az ecsetet, mert tudta, hogy a művészetre, a kultúrára, a legsötétebb időkben is szükség van”. Novák Katalin szerint nemcsak „tudta”, de nem is tehetett másképp, hiszen alkotnia kellett, „ez volt az ő belső késztetése”.

Hangsúlyozta: ha most generációk elteltével visszatekintünk a műveire, akkor Matisse-tól és rajta keresztül is képet kapunk a háború borzalmairól, „és éppen neki, a műveinek és a művészeknek köszönhetően érthetjük meg,

miért kell mindent megtenni az ellen, hogy a szomszédunkban duló háború tovább eszkalálódjon”.

„Szükségünk van a családjukat védelmező anyákra és apákra, a vezetők bölcsességére és a művészek alkotásaira, akik helyettünk tudják átérezhetővé, átélhetővé tenni versben, prózában, zenében, képben a fájdalmunkat, a haragunkat, a magányosságunkat”

— hangoztatta a köztársasági elnök.

Novák Katalin a közelmúltban jelentette be közösségi oldalán, hogy négy Magyarországra akkreditált nagykövet megbízólevelét vette át, ami ahhoz szükséges, hogy „hivatalosan is megkezdjék munkájukat hazánkban”. Novák Katalin sok sikert, és jó munkát kívánt a Brazil Szövetségi Köztársaság nagykövetének, az Indiai Köztársaság nagykövetének,

a Belarusz Köztársaság nagykövetének,

valamint a Thaiföldi Királyság nagykövetének az országaink közötti kapcsolat erősítése érdekében végzett munkájához.

Belarusz tekintélyelvű vezetője, Alekszandr Lukasenka, májusban aláírta a büntető törvénykönyvet módosító vitatott törvényt, amely lehetővé tette a halálbüntetés alkalmazását „terrorcselekmény-kísérletek” esetében.

Belarusz az egyetlen ország Európában, amely még mindig alkalmazza a halálbüntetést,

egyébként pedig Fehéroroszország, Putyin elnök hű támogatójaként lép fel az ukrajnai háborúban.

Szerdán a Szabad Európa írta meg, hogy halálra ítélhetnek Belaruszban három vasúti gerillát, mert állítólag megrongálták az ország vasútvonalait, hogy megzavarják az orosz fegyver- és csapatszállításokat a háború sújtotta Ukrajnába. A nyugati országok Oroszországhoz hasonlóan egyre jelentősebb pénzügyi szankciókkal sújtották Belaruszt a Kreml Ukrajna elleni háborúja és az orosz invázió elősegítésére tett erőfeszítései miatt.

(atv.hu / szabadeuropa.hu)

Valódi Hírek