„Biztosan sok szerződést látott már” — durván beszólt az ATV műsorvezetőjének Szijjártó Péter

„Kérdésekkel provokálta” a riporter.

A hétfő esti Egyenes Beszéd vendége volt Szijjártó Péter, amelynek során a tervezett globális minimumadóról, a gázembargóról és Paks II-ről fejtette ki az álláspontját. A külgazdasági és külügyminiszter ennek során parázs vitába bonyolódott a műsorvezetővel.

A tárcavezető a globális minimumadóval kapcsolatban elmondta, az évek óta tematizálja a világgazdasági diskurzust. Hozzátette, ezzel kapcsolatban kompromisszumot kötöttek, azonban a háború miatt a termelő vállalatok szerinte veszélybe kerülnének a jelenlegi gazdasági környezetben.

Munkahelyek ezrei vagy tízezrei kerülnének veszélybe Magyarországon

— jelentette ki a tervvel kapcsolatban. Hozzátette, az extraprofitadó nem vonatkozik a termelő vállalatokra, ezért szerinte nem lehet azzal összehasonlítani. A globális minimumadó rendszerét bonyolultnak nevezte, és azt mondta, az ország versenyképességét rontaná, így nem támogatják a bevezetését.

A Gazprom felmondta a fölgázszállítási szerződést egyes országokkal, köztük Bulgáriával is, azonban Magyarország továbbra is két útvonalról kapja a gázt. Az orosz szállítási útvonal Bulgárián keresztül vezet, és arra kérte a Gazpromot Szijjártó, hogy az ország kiesése ellenére is biztosítsák a magyar gázellátást.

„Bizonyos technikai problémák miatt drámaian lecsökkent” a nyugatról szállított gáz mennyisége egyes nyugati országokban, azonban Magyarországra az előírt mennyiség 88%-a megjött. Arra kérte az orosz külügyminisztert, hogy a bizonytalan helyzet fennállásig déli irányba tereljék a gázt.

A műsorvezető, Szöllősi Györgyi rákérdezett, miért veszi az átlagnál drágábban Magyarország a gázt Oroszországból. „Megkérdezhetem, hogy ezt honnan veszi?” — kérdezte Szijjártó, majd miután válaszként megemlítette a forrást, a külügyminiszter cinikusan hozzátette,

{b}iztosan sok gázszerződést látott már„.

Szijjártó szerint „a szélrózsa minden irányából” lehetősége van a kormánynak földgázt vásárolni. Azt mondta, „nem szeretik elmondani„, hogy hosszú idő után elsőként kötöttek nyugati szereplővel hosszú távú gázvásárlási szerződést. „Az exportunk összességében 80%-ban az Európai Unióba irányul — jelentette ki a magyar gazdasággal kapcsolatban.

Szijjártó úgy vélekedett, a szomszédos országok „nem végezték el a házi feladatukat” az energiabiztonság területén. A politikus megismételte a szokásos rigmust, hogy a kormány a „legnagyobb humanitárius akciót” hajtja végre, és elítélik Oroszország háborúban játszott szerepét, de szerinte ettől függetleníteni kell az energia helyzetét. Paks II-vel kapcsolatban azt mondta, szükség van az új atomerőműblokkokra.

Szerinte az orosz technológia világszinten is megbízható, és a kabinet „nem szeretne kísérletezni” a modern nyugati technológiával. Azt mondta, nem kívánja visszaadni a Barátság érdemrendet az oroszoknak, mert ami „a háború előtt történt„, annak nincs köze a jelenlegi helyzethez.

Az interjút itt lehet visszanézni:

(Egyenes Beszéd nyomán)

Valódi Hírek