A fideszes jogász úgy tudja, alkotmánysértő Horn Gyuláról elnevezni egy utcát

Tiltakozik.

„Alkotmányt sértene, ha egy volt karhatalmistáról neveznének el közterületet”

– mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével kapcsolatban, amely szerint Horn Gyuláról neveznének el egy XIII. kerületi sétányt.

A lap szombati számában megjelent cikkben ifj. Lomnici Zoltán azt mondta, a hatályos jogszabályok értelmében nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi

önkényuralmi politikai rendszerek

megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

„Magyarország alaptörvénye rögzíti, hogy nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek”

– mondta.

Lomnici szerint Horn Gyula különböző okoknál fogva elkerülhette a felelősségre vonást, ez azonban nem jelenti azt, hogy az 1956-os események megtorlásában betöltött szerepe kitörölhető a magyar történelemből és emlékezetből.

„Egy ilyen intézkedés amellett, hogy mély sebet ejt Magyarország emlékezetpolitikájában, egyszersmind olyan

nemzeti minimumokat

éget fel, amelyek ezidáig megdönthetetlennek számítottak”

– mondta a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szóvivője.

Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közössége elnöke szerint ez az intézkedés az 56-os szabadságharc hőseinek és áldozatainak semmibevételét jelenti. Az egyesület elnöke azt is mondta a lapnak, hogy közérdekű bejelentést fognak tenni a fővárosi önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó kormányhivatalnál, és kezdeményezik, hogy a jogsértéssel szemben a kormányhivatal lépjen fel, amennyiben a közterület elnevezése hatályossá válik.

A sétányt a XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére nevezik el Horn Gyuláról, a 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.

(via Telex.hu)

Valódi Hírek