Arató Gergely bizonyítékot hozott rá: Valótlanul vádaskodott Márki-Zay és felesége a DK-val szemben

Nahát.

Szerdán jelent megy hosszabb cikk a 24.hu-n, amelyben az ellenzéki kampány kulisszatitkait tárták fel, a résztvevőkkel folytatott háttérbeszélgetések alapján.

A cikkben a DK-s Arató Gergely elmesél egy megdöbbentő esetet, idézzük a vonatkozó részt:

„Váratlanul egy vasárnap estére kért magas szintű egyeztetést Márki-Zay Péter a programról. A hat párt és a miniszterelnök-jelölt szakértői által egyeztetett és elfogadott programot nyitott ki ezzel Márki-Zay a program bemutatása előtt pár nappal. Ez önmagában is elképesztő. Ráadásul bármilyen korrekció csak konszenzussal lett volna lehetséges.

Gyurcsány Ferenc ezért már a megbeszélés elején közölte, hogy a kész programon már nem lehet egyoldalúan változtatni. Feszült, de normális hangnemű beszélgetés volt.

Amikor a védőnői hálózat fejlesztéséhez értünk, Márki-Zay azt mondta, hogy azt nem fejleszteni, hanem leépíteni kell, mert ez egy haszontalan hungarikum – szó szerint ezt mondta –, szerinte középosztálybeli családok anyukái kávézgatnak a sok pénzért fizetett védőnőkkel, ezért ennek semmi értelme.

Gyurcsány Ferenc ezt a lenéző megjegyzést visszautasította, és azt kérdezte Márki-Zaytól, hogy mikor olvasott erről elemző tanulmányt, honnan veszi a bátorságot, hogy egy egész szakmáról így beszéljen, mert ennek így nem csak semmi értelme, de szakmailag és emberileg is tisztességtelen. Gyurcsány Ferenc ezután felállt és higgadtan elment, de ebben semmi sértő nem volt.”

A cikk megjelenése után Márki-Zay Péter és felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia külön Facebook-posztokban támadták meg Arató Gergelyt, akit hazugsággal vádoltak meg.

Arató erre előkereste a programegyeztetésről szóló szövegfájlt, amelyben a Word program dokumentálta azt is, hogy az egyeztetés során ki milyen változtatásokat kért a szövegben.

Ebből kiderül, hogy Márki-Zayék kérték a „megerősítjük a védőnői hálózatot” szövegrész kihúzását.

részlet a programegyeztetésből

Arató Gergely posztját változtatás nélkül idézzük:

„Kedves Márki-Zayné Vincze Felícia és Márki-Zay Péter !

Ha már megtiszteltek azzal, hogy személyesen is megszólítottak, ideje, hogy felfrissítsük az emlékeket. Én megtettem, és elővettem az idetartozó levelezést.

Mellékelem a Márki-Zay Péter által február 28-án nekem elküldött, a már előtte egyébként a 6 párt és az MMM szakértői által többszörösen egyeztetett és jóváhagyott programhoz utólag érkezett módosítási javaslat vonatkozó részét.

Ebben bizony szerepel a „megerősítjük a védőnői hálózatot” szövegrész törlése. Ennek ellenére s szöveg kétségkívül benne maradt a végleges programban, éppen azért, mert Gyurcsány Ferenc és más pártvezetők ragaszkodtak hozzá.

Az pedig az időutazást feltételezi, hogy a lista körüli vita miatt alakult volna ki ez a konfliktus, mert az ominózus pártelnöki találkozóra március 6-án került sor, az ellenzéki közös listát viszont február 25-én adták le a pártok.

És most, hogy tisztáztuk ezeket az amúgy utólag már nem fontos történelmi részleteket, foglalkozhatnánk végre a valóban lényeges kérdésekkel: például azzal, hogy sokkal kevesebb legyen a szegény, elhagyott, elhanyagolt gyerek legyen Hódmezővásárhelyen és az egész országban.”


.

Valódi Hírek