„El fogok számolni az adományokkal” — Sértetten aljasozza korábbi szövetségeseit Márki-Zay

Azt kéri, maradjunk emberek.

„Éppen olyanok intézik ellenem a legaljasabb támadásokat, akiket eddig harcostársaimnak hittem” — írta Márki-Zay Péter hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében.

Az ügy előzménye, hogy nemrég kiderült: Márki-Zay kisajátítaná az ellenzéknek küldött kampánytámogatások megmaradó részét, a kampánycsapat dolgozói szerint 100 millió forint feletti összegről lehet szó.

Kész Zoltán, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja múlt pénteken nyílt levélben fordult a hódmezővásárhelyi polgármesterhez, azt követelve, hogy számoljanak el a megmaradó pénzzel, és

utalják vissza azt az adományozóknak.

Kész ettől teszi függővé, hogy elnökségi tag marad-e az MMM-ben.

A bejegyzés alatt a volt miniszterelnök-jelölt felesége, Márki-Zayné Vincze Felícia is megszólalt, kisebb kommentháború alakult ki.

Márki-Zay vasárnap esti Facebook-posztjában már szövetségeseit vádolta azzal, hogy lopni akartak a kampányban, hétfő reggel pedig az alábbi bejegyzéssel jelentkezett:

CSAK A LEJÁRATÁS…

Érdekes, hogy ha az MMM egyik elnökségi tagja minden alap nélkül lopással és tiltott pártfinanszírozással vádol, azon napokig pörög az országos média – ha az MMM egy másik elnökségi tagja kiáll a becsületem mellett és elítéli a letámadást, arról szinte senki nem ad hírt…

Köszönöm Lengyel Róbert polgármester úrnak és persze sokaknak másoknak is a kiállást a lejáratókampány idején –

továbbra is kitartok a tisztesség és becsület útján,

még ha a politikában ez a keskenyebb, kevesek által választott ösvény is. Én most is el fogok számolni az adományokkal, ahogy eddig is mindig – a többiek most sem, de ezek egyikéről sem fog szólni egyetlen hír sem.

4 év küzdelem után nemcsak azt láttam be, hogy nem sikerült a politikát megtisztítanunk, de azt is, hogy éppen olyanok intézik ellenem a legaljasabb támadásokat, akiket

eddig harcostársaimnak hittem.

Köszönöm mindenkinek, aki nem állt be ebbe a kampányba – nemcsak civil barátaim, de minden pártban is vannak ilyenek sokan. Ahogy Róbert írta: „Maradjunk emberek!”

Valódi Hírek